Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon

A szolnoki vár mellett álló hídon az út a Tisza bal parti mellékén Debrecenbe, s onnan Erdélybe: Nagyváradra, Kolozsvárra, Temesvárra, Gyula- fehérvárra vezetett. Szolnok révje. a középkor óta az Erdélyből való sószállítás klasszikus útvonalába esett}3 Ezen a vonalon Szolnok előváraként tekintendő a tőle csupán 18—20 km-nyire emelkedett balaszentmiklósi castellum, avagy palánk.

De a szolnoki török várnak és a közvetlenül azt övező ténylegesen török uralom alatt állott területnek természetes védelmet jelentett a Tiszaszalók és Tiszabura között a Tiszából kiszakadt Mirhó igen széles, mocsaras, ingoványos, vízállásos sávja egészen a Berettyóig, az ún. Nagy Sárig, vagy Szerepig. E térség történeti vízrajzának mérnök-szakértője, Nemes Gerzson szerint az egész Nagykunság területének nagyobb fele e vízfolyások — illetve a Tisza és a Hortobágy—Berettyó folyók — árterülete volt, amelyet évente rendszeresen megöntöztek a Tiszának e vízfolyásokon keresztül az alacsonyabban fekvő Körös—Berettyó völgyébe lehúzódó árvizei.14

Jellemzőnek látszik a törökök végvárvonal-szervező tevékenységére, hogy noha a Mátra alján több régi, romos vár is állt, mint például (Kis)Nánán,

3. kép. A kisnánai vár belső kaputornya

234