Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
másolás pedig szükségszerű torzulásokkal járt együtt. Ezért tehát adott ábrázolás elemzésekor mindenekelőtt azt kell kiderítenünk, hogy eredeti rajzzal, vagy másolattal van-e dolgunk. Adott erődítmény felmérésének szempontjai esetenként különbözőek lehettek. Egyes esetekben csak a vár- vagy városfalakat, más esetben a falakon belüli épületeket is lerajzolták. Mindkét megoldásra van példa alaprajzok és látképek esetében egyaránt. Megállapítható általánosságban, hogy míg a falak vonalát meglehetős pontossággal rajzolták, a belső épületek tekintetében már korántsem jellemző ez a pontosság, inkább elnagyolással találkozunk. Különösen városok esetében jellemző ez. Az utcahálózat jellegzetességeit igyekeztek feltüntetni, de az egyes házakig lemenően már nem törekedtek pontosságra, hanem elnagyoltan ábrázolták a házakat, illetve telkeket. Ez a megoldás egyébként nem kárhoztatható, hiszen katonai szempontból indokolt volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mainál sokkal tökéletlenebb mérőeszközökkel, a rendelkezésre álló viszonylag kevés idő alatt kellett nagy objektumokat felmérni. A környezet rajzát általában elnagyolták a hadmérnökök, sőt olykor a környezet domborzati és egyéb elemeit a rajzon föl sem tüntették. A mérnöki felmérés követelményei nem hasonlíthatók össze a maival, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az ásatáson előkerült és pontosan felmért falmaradványok a török kori mérnöki rajzhoz képest olykor méterekkel eltérnek. A mérnöki rajzok általában nem tartalmazzák a várbeli belső épületek térbeosztását, s ez a hiányosság azért okoz gondot, mivel emiatt általában nem tudjuk a várleltárakban megjelölt egyes helyiségeket azonosítani. összefoglalva az eddigieket, az egyetlen logikusnak látszó végkövetkeztetés csak az lehet, hogy már régen megérett az idő arra, hogy egy kötetben megjelenjenek a hiteles török kori várábrázolások (alaprajzok és távlati képek). Ezeknek száma viszonylag nem nagy, tehát terjedelmi korlátok aligha jelenthetnek megjelentetést kizáró indokot. A képek közlése mellett szükséges lenne megfelelő forráskritikai apparátus is, olyan bizonyító anyag, amely választ adhat pontosan arra, hogy még a hiteles képek viszonylatában is melyek az ábrázolások apróbb-nagyobb hibái, pontatlanságai. 141
