Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
monográfia, „A magyar nemzet története” s fellelhetjük az ábrázolásokat a helytörténeti monográfiákban, különösen a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai című sorozat köteteiben. Egymás után jelentek meg egyes városok (várak) ábrázolásait kataszter- szerűen tartalmazó látkép- és térképleltárak, Vácról, Győrről, Tatáról, Egerről, Esztergomról, Budáról.13 A két világháború között alapvető jelentőségű forrásanyag feltárása indult meg az ausztriai levéltárakban: a bécsi hadilevéltárban, a karlsruhei levéltárban, a bécsi Nemzeti Könyvtárban, Epeijessy Kálmán, Glaser Lajos és Borbély Andor, valamint Pataki Vidor munkásságának köszönhetően.14 Ezeknek a munkálatoknak a során sikerült valóban hiteles hadmérnöki felmérések nyomára jutni. Hiteles ábrázolások vonatkozásában az utóbbi évtizedekben az anyag már csak kevéssé gyarapodott; különösen fontos Leuckharden rajzainak megtalálása, amely Borbély Andor érdeme.15 A hadmérnöki rajzok (távlati képek és alaprajzok) forráskritikája vonatkozásában a kezdetet Giulio Turco olasz hadmérnök 16. századi rajzainak közzététele jelentette. Turco rajzait próbálták a megmaradt épületekkel, illetve más ábrázolásokkal összevetni s ennek során megállapították, hogy a rajzok jelentős része nem a valós helyzetet ábrázolja minden részletében, hanem a tervezett átépítéseket, bővítéseket is, amelyekből sok a későbbiekben nem valósult meg, vagy ha igen, a rajzhoz képest akkor is módosult formában. A hadmérnökök a török kor békés évei, évtizedei során azt a feladatot kapták, hogy járják végig a végvári vonalat, mérjék fel a várakat, hogy így a bécsi haditanács reális képet kaphasson arról, milyen is a védelmi vonal állapota. A rajzokhoz minden esetben hosszabb-rövidebb írásos jelentés is kapcsolódott. A mérnökök egyúttal megbízást kaptak arra is, hogy készítsék el a helyszín szemrevételezése után az egyes várak átépítésének tervét; javaslatot tehettek elavult, nem korszerűsíthető erődítmények megszüntetésére is. A zömükben itáliai, kisebb részben francia és német mérnökök számára - mint a jelentésekből kiderül — döbbenetes látványt jelentettek a magyar- országi várak, amelyek közül még a legjobban kiépítettek és a legjobb karban lévők sem közelítették meg a nyugat-európai erődítmények átlagát — elsősorban a haditechnika fejlettségét tekintve. Nyugaton ugyanis a 16—17. században ugrásszerű fejlődésnek indult az erődítéstan, megváltozott a várak szerepe, sőt már nem is várakban, hanem erődítésrendszerekben gondolkodtak. Az egyes várak többszörösen tagolt védővonala, az összehangolt és hatékony tűzerő jellemezte nyugaton a korszerű várharcokat. 139
