Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

R. Várkonyi Ágnes: Török-magyar végvári rendszer és Buda ostroma az oszmán hatalom visszaszorításának terveiben

Az előadások szűk időhatáraihoz tartva magunkat az itt vázolt bonyolult kérdéskörök egyetlen kis mozzanatára szorítkozhatunk.

Csak a 19. századi romantika jegyében gondolkozó historikusok vélték azt, hogy egyetlen ország, akár még a vékony sávvá fogyott királyi Magyarország is kiűzhette volna a törököt Európából, ha a nemesség kellő vitézséggel száll harcba. Az egykorúak — Fráter György és Oláh Miklós, Esterházy Miklós nádor és I. Rákóczi György, Zrínyi Miklós és II. Rákóczi György, Wesselényi Ferenc és Kemény János, majd végül Apafi Mihály fejedelem és Esterházy Pál nádor egyaránt tudatában voltak, hogy csakis több ország nemzetközi összefogásával szorítható ki Magyarországról az oszmán hatalom.12 A magyar vagy magyarországi tervezetek is mind nemzetközi szövetségrendszerben, több ország erejének összefogásával képzelik el a török legyőzését. A különböző haditervek is ebbe az európai rendszerbe illeszkednek. így határozták meg a tervezett háború stratégiáját, milyenségét s ennek tudatában alakították ki a várak visszavívására ajánlott módszereket is.

Természetesen az a körülmény, hogy a magyar politikusok ugyancsak több ország összefogásával látták visszafoglalhatónak az országot, több súlyos kérdéskör végiggondolásával járt együtt. Kié lesz majd az ország? Miként térülnek meg Magyarország lakóinak hatalmas vér- és anyagi áldozatai? Milyen legyen az országegyesítés műve után a magyar állam? Hogy csak néhányat említsek a kortársakat élénken foglalkoztató kérdések közül. Mindezt kifejezésre juttatja a 17. századi magyar politika ma még alig számításba vett gazdag politikai kultúrája.13 Hogyan tűnik fel tehát Buda visszafoglalása a nemzetközi szövetségi elgondolások haditerveiben?

Ismeretes, hogy a magyarországi török hatalom visszaszorításáról, a nagy feladat hadászati megoldásáról kétféle elgondolás alakult ki. Az egyik, hogy a Dráva vonalánál kellene elvágni a török magyarországi területeit, megakadályozni a felmentő seregek felvonulását, s ily módon a várak utánpótlásuktól elvágva mintegy életképtelenné válnának, az őrségek megadnák magukat, vagy könnyen, kevés erőbevetéssel megvívhatóak lennének. Ennek az elgondolásnak olyan nevezetes képviselője volt, mint Zrínyi, aki azonban nem állt egyedül ezzel az elképzelésével a 17. század közepi Magyar- országon.1 4

A másik elgondolás az, ami végül is megvalósult: váranként vívni meg az oszmán hatalommal, mintegy várról várra szorítani vissza a török hatalmát. Ez a látványosabb, de talán nagyobb véráldozatokat kívánó megoldás valósult meg végül is úgy, hogy Buda visszavívásának központi jelentőséget tulajdonítottak.

12