Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa Zala megyében (1671-1767)
A török uralom, s a Rákóczi-szabadságharc viszontagságai, a pestis- járvány pusztításai Zala megyét is alaposan visszavetették fejlődésében.64 A szatmári béke után a mezőgazdaság termelőerői, s a mezőgazdasági árutermelés csak úgy bontakoztatott ki, ha kezdetben nem földelvételekkel, s a jobbágyrobot növelésével, hanem földadományokkal, robotengedményekkel volt összekötve. Esterházy Pál herceg, az alsólendvai uradalom ura, 1710-ben arra intette csobánci és keszthelyi tiszttartóját, hogy „a jobbágyságnak akár vármegyében, akár másutt igazságokig pártjokat fogja s tueálja (oltalmazza) kegyelmed”.65 A gyér népességű vidékeken a munkaerőhiány miatt az ún. szerződéses (kontraktualista) jobbágyok kedvezőbb körülmények közé kerültek.6 6 A magánföldesúri hajdúk zöme úgynevezett taksás jobbággyá lett, ami lényegében azt jelentette, hogy korábbi katonai kötelezettségüket most pénzadóval cserélték fel, s az örökös jobbággyal ellentétben a szabad költözés jogának örvendhettek.6 7 A szerződéses viszony általában az ország középső és déli, régebben török megszállta területeinek jobbágyviszonyait jellemezte, de ugyanilyen viszonyok közé kerültek többnyire a volt végvári katonák is, akik helyben maradtak (antea praesidiarii, nunc verő libertini). A Zichy Imiével 1715-ben kötött szerződés a nagyvázsonyiak számára biztosította a szabad letelepedés és szabad költözés jogát, de a távozási szándék bejelentését a földesúr megkövetelte mindenkitől, aki „az uraság földjére és jószágára adta volt magát”. A helység közösen évi 150 forint fizetését, minden család pedig évi négy napi munka leszolgálását vállalta, némi konyhai ajándékon, évi hat szekér forsponton és vadászatkor hajtők kiállításán kívül.68 A már megtelepült, de a Rákóczi-korban elpusztult Kiskomárom 1717- ben kapott újabb megszállólevelet. A lakosok három esztendei szabadságot nyertek minden adó alól. Az újonnan települt lakosok az egy tallér cenzuson kívül „az ur dolgára, vagyis egyéb szolgálatra nem köteleztetnek, hanem minden helyes gazda, mikor az kaszálásnak üdeje eljön esztendőrül esztendőre minden hajtogatás nélkül egy-egy kaszást tartozik elől állítani”.6 9 Az 1715—20. évi összeírások értékes forrásanyagára már Tagányi Károly felhívta a figyelmet. A két összeírást „gazdaságtörténetünk összes forrásai között a legfontosabb és a maga nemében páratlan” értékű forrásnak nevezte.70 Az adóösszeírások számbavétele céljából megtartott összeírások történetírásunk általánosan ismert, gyakran felhasznált forrásai; számvetés a százados veszteségekről s az újjáépítés számba vehető éveiről.71 A feljegyzé112
