Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa Zala megyében (1671-1767)

adóznak”, — ezért „módot kölletik találni, hogy vagy azon elszökött s katonává vagy hajdúvá lőtt polgárság előbbeni fun dúsra szállíttassák, vagy mivel adóznyi és szolgálnyi nem akar, az földek, rétek és szőllők foglaltassanak el tőlök, nem lévén méltó, hogy a ki az Uraságnak szolgányi nem akar, hogy annak javait éllye”.32

Minél inkább közeledett a fölszabadító háború vége, annál inkább előtérbe került ismét a régi gondolat, hogy a magyar katonaságot a végházakból elbocsássák. Az Udvari Haditanács 1699. március 21-én elrendelte a kanizsai és győri főkapitányságok kisebb várainak — többek között Pápa, Palota, Veszprém, Vázsony, Tihany várainak — lerombolását. Egyúttal rendelkezett a volt végvárak katonaságának elbocsátásáról is, s elrendelte, hogy ezzel egyidejűleg a Török Birodalommal határos déü határszéleken ki kell alakítani a tiszai és marosi határőrvidéket. A királyi kancellária 1701. március 3-án elrendelte, hogy a volt végvári katonaság nem viselhet fegyvert, át kell térnie a gazdálkodó életmódra, és adót kell fízetniök.

I. Lipót császár 1701. november 9-én megszüntette a magyar katonáktól őrzött végházakat. A császári rendelet értelmében a volt végvári katonák ezek után egyenlőek lettek az ország más lakosságával, polgárságával, s földműveléssel, iparral és kereskedéssel kellett foglalkozniok.33 A lerontandó várakat hat csoportba osztották. Minden csoporthoz egy mérnököt és egy német várparancsnokot rendeltek a robbantások és a rombolás vezetésére. Schenkendorf Kristóf ezredes nagykanizsai parancsnok 1702. január 26-án, a császár utasításából az Udvari Haditanácstól parancsot kapott, hogy Magyar- országon több erődöt, név szerint Kanizsát,34 Zalavárt és Körmendet, „melyek csak rablófészkekül szolgálhatnának”, vettesen szét.3 s

így került sor 1702 tavaszán a legtöbb Zala megyei, köztük az öt kisebb balatoni végház — Keszthely, Tihany, Vázsony, Szigliget és Csobánc — lerontására.36 A magas dombon álló sümegi várat a Rákóczi-szabadságharc után német zsoldos katonák lakták, de kb. 1726-ban a várból minden felszerelést elszállítottak, a katonákat a győri várba helyezték át; azóta a vár lakhatásra alkalmatlan és elhagyott volt.37 A Zala folyó mocsarai között (intra paludem Szala) fekvő szentgyörgyvári kastélyból (castellum) Kanizsa ostroma (1690) után a katonák kiköltöztek, s attól az időtől fogva alapjaiban rommá vált.38 Szentgrót vára, ha nem is mint erőd, de mint lakás - Kanizsa visszaszerzőjének, Batthyány II. Ádám tulajdonában — továbbra is használatban maradt.39

Miután a Habsburg-hatalom lerontotta az ellenállásra lehetőséget nyújtó várakat, az elbocsátott végvári katonaság nagy számban vált nincstelenné,

108