Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Benczédi László: Dunántúli végváriak a 17. század végi török háborúban
Pécsre rendelt seregének sanyarú sorsa alighanem csattanós bizonyítékul szolgált a Kanizsával szembeni kerület generálisa számára. Mindezek figyelembevételével semmi meglepő nincs abban, hogy a török elleni felszabadító háborút valami mélységes bánat, szomorúság, mondhatjuk, egyfajta sajátos rezignáció kísérte a magyar társadalom politikai vezetőrétege és gondolkodó elméi részéről. Nem alanyai, csupán tárgyai voltak egy nagy horderejű történelmi fordulatnak. Tudták, hogy erejük eleve elégtelen az eléjük tornyosuló történelmi feladatok végrehajtására, de az események irányítói még ezt a csekély erőt sem engedték szabadon érvényesülni. Éppen ezért nem lehet minden megindulás nélkül olvasni az előbb már idézett magyar kancelláriai tisztviselő, Somogyi Ferenc néhány ezzel kapcsolatos megnyilvánulását. „Nagyságodat alázatosan kérem — írta pl. 1687. augusztus 4-én Bécsből Batthyány Ádámnak — jó hírrel consolallya a nemes kancelláriát..., igazán írom, Nagyságod, volt szó a nemes kancellárián arról, hogy az egész magyar generálisok és vicegenerálisok között nincs oly offi- ciosus (itt: kötelességtudó) egy is, aki néha ide fölima, hogy az udvart informálhatnám felőle (had tudhassák meg általam itt, hogy magyar is van az armádánál).”13 És amikor Batthyány Ádám Székesfehérvár blokádjának jó előrehaladásáról adott hírt 1688 májusában, Somogyi a következő sorokat vetette papírra válaszul: „Örömömben azt sem tudom, mit újak Nagyságodnak, mert itt mindenféle nemzet utcán is jót mond Nagyságod felől és jó viselése felől, manebit gloria immortalis, ha az Úristen (amint nem is kétlem) Nagyságod keze által fölséges urunknak adja azon helyt (mármint Székes- fehérvárt)”.1 4 Ami, mint láttuk, néhány nap múlva be is következett. összegezve: ha „glória immortalis” talán nem is övezte a 17. század végi török háború dunántúh magyar katonaságát, de azért az új, s talán még a korábbiakénál is nehezebb helyzetben emberül helytállt, jó irányban mozdította elő országunk sorsának alakulását. Ezt fejezte ki a győri Fiáth János és az esztergomi Bottyán János alakja, akik ennek a rétegnek voltak a szülöttei, s rangos történeti szerepének mintegy a névadói. JEGYZETEK 1. Országos Levéltár, Budapest (OL), P. 125. Esterházy Pál nádor iratai, nro. 689/9904. 2. Ezt a szorzószámot alkalmazta Pavessich Gergely Csáktornyái prefektus is egy 1674. máj. 25-én a kamarához küldött jelentésében, amelyben 850 vitézre 4 ezer családtagot számított. OL. E. 41. Litterae ad cameram exaratae, fasc. 58, 1674/155. 101
