Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Hegyi Klára: A várak és katonaságuk szerepe a törökök magyarországi berendezkedésében
A polgári hatóságok teljes súlyukkal támogatták a katonák királysági térhódítását és adóztatását. Beletartozott ebbe az a szívós diplomáciai alkudozás, amelyet az egész korszakon át folytattak falvak és puszták behódolásának magyar elismeréséért, és részét képezte a zűrzavaros peremvidéki török birtoklás egész adminisztrációja. Ennek keretében a királyság török adót fizető sávjában az összeírásokkal és birtokigazgatással megbízott hatóságok fiktív közigazgatási körzeteket hívtak életre: ezekkel az államhatalom mintegy szentesítette a katonaság királysági terjeszkedését, és szavatolta itteni jövedelmeit. 1586—87-ben a székesfehérvári szandzsáknak csupán központi náhijéje, a fehérvári állt közvetlen török uralom alatt, a többi tizenhat mind magyar várak köré „szerveződött”.24 Bár a tizenötéves háborúban Fülek visszatért a királysághoz, és hamarosan a hódoltságból kiszorult megyék központja lett, a török birtokigazgatás fenntartotta a füleki szandzsákot.20 Mindazt a szolgálatot, amit a polgári hivatalok teljesítettek a katonaság szükségleteinek biztosítására, a katonák bőségesen viszonozták. Szakirodalmi közhely, mégsem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a XVI. században alig, a következőben egyáltalán nem létezett török hivatal helyőrségi védelem nélkül: a várak és katonaságuk oltalma nélkülözhetetlen előfeltétéle volt annak, hogy a polgári hatóságok egyáltalán működni tudjanak. A magyar végváriak és a XVII. század elvadult közbiztonságát kihasználó hajdúk, meg a közönséges útonállók mindig kedves zsákmányuknak tekintették a védett székhelyükről kimozduló török hivatalnokokat: ezek kiszállásait is csak katonai kísérettel lehetett valamelyest biztonságossá tenni. Az egymásnak tett szolgálatok mellett katonai és polgári tisztségviselők ténylegesen is közösen dolgoztak: egy sereg helyben felmerülő és megoldásában helyi ismereteket igénylő kérdésben együtt határoztak. A „vilájet előkelői” (törökül áján-i vilájet) rugalmas (mert nem állandó, szervezett testületet alkotó) közösségben működtek; egy-egy török centrum társadalmának felső rétegéből kerültek ki, civilek és katonák közösen. Az állami adók fővárosban meghatározott irányszámait ők bontották le körzetük községeire, figyelték, hogy mire van szükség körzetükben és kér82
