Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
R. Várkonyi Ágnes: Végvár: állam, társadalom, mentalitás
R. Várkonyi Ágnes VÉG VAR: ÄLLAM, TÁRSADALOM, MENTALITÁS A végvár, mint történelmi téma a modern gondolkozás kezdeteitől fogva mindmáig ott volt a társadalomtudományok vizsgálóasztalain. Állandóan foglalkoztatta a közvéleményt. Mindig is általánosítható igazság felmérésére csábította az esszék mestereit és meghökkentő eszmefuttatásokra a publicisztikát. Költészetünk hatalmas ihletője volt és a regényíróknak kimeríthetetlen kelléktára. Mégis ma régi és új kérdőjelek sokasága veszi körül. Miért van az, hogy minden jelentős eredmény ellenére, ma ellentétes vélemények, heves szemléleti viták, különböző társadalmi elvárások tartják kereszttűz alatt? A válasz nem egyszerű. Említsük a hatalmas forrásanyagot? Hangsúlyozzuk a korabeli információk tömeges, de esetleges és eltérő voltát? Fejtsük ki azt a körülményt, hogy a végvárak történetének feltárásához korszerű szinten a különböző társadalom- tudományok közös munkája szükséges? Hadtörténészek, művészettörténészek, nyelvészek, néprajztudósok, a gazdaság-, a jog-, a társadalom-, a technika-, az építészet-, az egyház- és eszmetörténet munkásainak összehangolt vizsgálatai nélkül nem jutnak előbbre. Szögezzük le, hogy a végvár helye, súlya, históriai értéke csakis az európai és a magyar történelem egészének koordinátarendszerén jelölhető ki reálisan? Mindez igaz. De az is igaz, hogy nem minden. Történelmi szótárunkban a végvár fogalma rendkívül gazdag tartalmat hordoz. Azt mondom végvár és azt gondoljuk: Eger, Szigetvár, Drégely, Csáktornya, Várad, Érsekújvár. De tudjuk, nemcsak a végvári vonal, nemcsak a több száz kilométer hosszú, s három-négy lépcsős mélységű erődítményrendszer képzetét hordozza ez a fogalom. Éppen úgy beletartoznak az olyan modern olaszbástyás hatalmas erődök, mint Győr, és a tarisznyavárak, templomsáncok, górék, palánkok vagy másodrendű erősségek, s 7
