Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Csorba Csaba: A magyarországi végvárak adattára

nyöket nem voltak képesek kihasználni. A kuruc ostromtechnika és védelmi harc rendkívül elmaradottnak számított, legalább egy évszázados késében volt az adott korszákhoz viszonyítva. Nem sikerült a kurucoknak egyes országrészekben várak rendszerét birtokba venniük, többek között emiatt nem tudták tartósan uralmuk alatt tartani a Felvidék nyugati részét, a Dunántúlt, illetve Erdélyt, s nem tudtak úrrá lenni a Délvidéken a rácokon. Az egymástól távol eső néhány nagyobb kuruc vár, illetve megerősített város magára hagyatva előbb-utóbb elesett, s mivel a várak egyre kevésbé oltalmazták az önmagukban gyenge és fegyelmezetlen mezei hadakat, törvényszerűek voltak a súlyos vereségek, s a körülményékhez képest tragikus gyorsasággal bekövetkező végső összeomlás 1710—11-ben.

A várak pusztulásával kapcsolatosan ma már inkább csak az ismeretterjesztés és az iskolák szintjén tartja magát az az álláspont, miszerint váraink többségének pusztulása a Habsburgoknak tudható be. A még ma is meglevő „kurucos” szemlélet megfeledkezik arról, hogy jónéhány várunkat éppen II. Rákóczi Ferenc személyes parancsára rombolták le, így például Tokajt, Szendrőt stb. A várak pusztulásának folyamata, tendenciái, törvényszerűségei eddig még nem találtak kutatóra.

Végezetül szeretném remélni azt, hogy a mindenfajta várakkal kapcsolatos, nélkülözhetetlen korszerű adattár megteremtése nem illúzió, hanem még a mi generációnk életében bekövetkező valóság lesz.

47