Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Tóth István György: A végvár árnyékában: az özvegyek és árvák sorsa a XVII. századi Körmenden

A hajdúk aránya a háztartásfők százalékban Körmenden 1635:40,0% 1650:36,9% 1650:67,7%

Az 1650-es adatok az április 29—i összeírásból származnak. Két héttel később, 1650. május 13-án Batthyány Ádám a csákányi hajdúk 1646-os kiváltságleveléhez hasonlóan hajdúprivilégiumot adott Körmendnek, amely így hajdúváros lett. Katonákkal és hajdúkkal „szállétotta meg” a földesúr a várost, a polgárokat, a nem hadrafogható népességet elküldve belőle. Ettől kezdve csak vitézek lakhattak itt. Ha egy hajdú meghalt, és maradt fia, „aki szolgálhatna atyja helyett”, örökölte a telket; ha nem maradt, feleségének, a ház becsű szerinti árát felvéve el kellett hagynia a várost/1

Ahol sok katona élt, és sokat harcoltak, ott sok volt a halott, a rab és a sebesült is. 1642—44-ben a törökök 58 körmendi vitézt vágtak le. 1646. március 6-án a Zala megyei Németfalu mellett portyázott a körmendi sereg, amikor a törökök feltűntére néhány lovas elmenekült, „és így ezt meglátván a hátolja, mind lovas, mind gyalog, megfutamodott”. Egyetlen nap — a foglyokat és sebesülteket nem számítva — 5 lovas (korabeli szóhasználattal: katona) és 58 gyalogos (ezeket nevezték hajdúknak), továbbá 26 szabad legény esett el. Az arány jellemző, a gyalogosok vesztesége általában sokkal nagyobb volt, mint a könnyen elvágtató lovasoké, hiszen ezen a portyán is a gyalogokat „mindjárt szárnyol vette, az mint az katona eltipratott, az török, csak vágta az hajdúkban”.5

Érthető, ha 1646-ban Körmenden majd minden negyedik (24,1%) háztartás élén özvegyasszonyt találunk. Az özvegyek férjük halála után igen nehéz helyzetbe kerülték. Ez jól tükröződik a záloglevelekben, ugyanis a zálogbaadó gyakran valamely vitéz „relictája”, „meghagyott özvegye” volt. Az idősebbek sógorukat, vejüket „vették a házba”, a fiatalabbak számára a gyors újrahá- zasodás jelentett kiutat.

A vitézek természetesnek tekintették, hogy az özvegyek igen hamar újból férjhez mentek. Egy kétszeres özvegyasszonyról írták: „iffjú lévén, az is jövendőben elszolgálhat még egy hajdúem114