Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

A hóhér

— rendszerint papírból készült — halálfej. Ezt többnyire olyan elítéltekre húzták, akik a kivégzés előtt kaptak kegyelmet. A szégyentáblát a bűnös nyakába kötötték, erre ráírták bűnét, így kellett a pellengérnél állnia, vagy a szégyenpadon ülnie. Az erkölcstelen nőknek fejére szalmakoszorút tettek, s így vezették körbe a városon. Magyarország-szerte hosszú időn át alkalmazták ezt a büntetést, mint az a korabeli iratokból is kiolvasható: „Zsófia szolgálót, több erkölcstelen teltének elkövetése miatt, szalmakoszorúval a fején a nép jelenlétében nyilvánosan a város körül vezették, azután mindenkorra kiuta­sították a városból" (Bártfa, 1588). De idézhetünk Heves és Külső-Szolnok megyei példából is: „igen el hatalmazott Feslelteknek ki Oktatására fog neve­zett M. Apolló Szalma Koszorú alatt, hogy minden ember rá ismerjen, egy óráig az Deres mellett az Piarcz Közepén állani" (Eger, 1757). A bűnös fejét koesikenőccscl kenték be és megszórták ágytollal. A házasságon kívül teherbe esett nő nyakába pacalt akasztottak, és kivezették a helységből. Paráználkodó asszonyok, leányok fejére harasztot, szénát is kö­töztek „az templomban mikor az község kijön, szénát kötvén fejére" (Kecskemét XVII. sz.). Előfordult, hogy az ilyen jellegű büntetéseket tömegesen, egyszerre hajtották végre. Így pl. a XVII. századi Kecskeméten több leányra vertek előbb 30—30 botot, majd összekötözték őket, s valamennyit kiűzték a városból, mert „juhászokkal és kvartélyos katonákkal illetlenül társalkodtanak." A régi Komáromban a szeretőtartás büntetése az ún. kocsihúzás volt. Az elítélt dobszó mellett húzta végig a kocsit a városon, ezután a hóhér kiverte a tele­pülésről. Az ún. faló vagy faszamár a piacon állt, erre ültették a bűnöst. Ez különféle formájú volt, lehetett egyszerű gerenda, de tényleges állatalak is. Ez a büntetés — különösen a női elítélteknek — megszégyenítésén túl jelentős fájdalmat okozott. Ezt az eszközt már egy XIV. századi ábrázolás is megörökíti. A hajlenyírás erkölcstelen életet folytató nők büntetése volt. Többnyire korbácsolással és a városból való kicsapatással kapcsolták össze. „Haja lenyí­rattatván a Városbul végső képen kicsapattatott" (Eger, 1773.). „K. Kata csavargó és Feje nyírva lévén, rossz és bujálkodó Személynek ismértetik" (Eger, 1792). A férfiaknak a szakállát borotválták le: „K János el bocsátott katona már másszor is Cassa Városában Orgazdaságban tapasztaltattván, meg bünteletet­tett, és hogy Tolvajlásra módgya ne légyen a' Vásár Végéig Aristomban tarta­tik, de a Szakálla le borotváltatik" (Eger, 1792). A HÖHER A korai feudalizmusban a halálos ítéletet maga a panaszos fél hajthatta végre, a közösség ellen elkövetett bűncselekmény esetében pedig a közösség által ezzel megbízott személy. Létezett olyan középkori szokás, amely szerint a halálos ítélet végrehajtása a legfiatalabb városi tanácsos feladata volt. A virágzó feudalizmus korában a végrehajtás a bíróság hatáskörébe került. Magát az ítéletet leggyakrabban a hatóság által megbízott alkalmazottak

Next

/
Oldalképek
Tartalom