Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

Tortúra (kínvallatás)

— 19 — Kire nézve Másoknak Példájára az Váras Piarczán 40 Pálczával megh Verettetni Pridie pedigh egy óráig Kalodában fogh állni" (Eger, 1722). Bár Magyarországon is számos boszorkányper folyt le, számtalan áldozatot pusztítottak el, az itteni pereket — összehasonlítva a külföldi gyakorlattal — viszonylag enyhébb lefolyásúnak tartjuk. Nálunk nem tekintették a vádlott beismerését a halálos ítélet elengedhetetlen kellékének. Ismereteink szerint a perek száma is messze elmaradt a nyugati országokétól. TORTÚRA (KÍNVALLATÁS) Vallomások kikényszerítésére a feudalizmus egész időszakában alkalmaztak kínvallatást. A korabeli hóhérok igen találékonyaknak bizonyultak az áldozat gyötrésében. Főbenjáró bűncselekmények esetén általános volt a tortúra, mivel a bíróság az esetleges bűntársak személyét is igyekezett kideríteni. A kínzásoknál sokszor figyelhetők meg helyi jellegzetességek. így pl. 1709-ben Miskolcon a hóhér ruhátlanul dobott tüskeágyba boszorkánysággal vádolt asszonyokat a vallomás kicsikarása érdekében. Megállapítható, hogy a XVII—XVIII. században a tortúrának bizonyos elemei állandósultak a gyakorlatban. A vallatás a kínzóeszközök bemutatásával kezdődött. Ha így nem érték el a kívánt hatást akkor hüvelykcsavart alkalmaztak, mely a hüvelykujjak szorítására szolgált. Hasonló elven működött a iábcsavar („spanyol csizma") nevű vallatóeszköz, a gyanúsított sípcsontját szorították össze vele, illetve a lábfejcsavar, mellyel a vádlott lábfejét gyötörték. A kötélfűző elnevezésű kínzóeszközt az áldozat hátraszorított karjaira húzták rá, úgy, hogy az a legkisebb mozdulatra húsba vágódjék. A fűrészelő mozgás iszonyú fájdalmat okozott. Csigázáskor hátrakötötték az áldozat kezeit és egy felerősített csigán keresztülvezetett kötéllel felhúzták. Máskor a gyanúsítottat a vallató létrára erősítették. Ennek alsó részén henger volt, melynek segítségével feszítette szét a hóhér a szerencsétlen vádlottat. A kínzó hengert („spékelt nyúl") többször végighúzták az áldozat mezítelen testén. A kikötött embert azután égették, körmei alá szurkáltak, meztelen testére forró szurkot csöpögtettek. A hússzaggató pókot a XVJ. század második felétől használták. Ez sarló alakú eszköz volt, fogai az olló mozgását követték. A hóhér különösen a mellet tépdeste vele. A kínzásoknál vallató övet is használtak. Ez arra szolgált, hogy az áldozat az elviselhetelen kínok hatására ugyanabban a helyzetben maradjon, s a hóhér nyugodt körülmények között végezhesse dolgát. A korabeli leírások szerint, hogy az áldozat szenvedése, kiáltozása a bíróságot „becsületes és meghitt munkájában ne zavarja" alkalmaztak kínzókörtét (szájkörtét) is, melynek több változata ismeretes. Legáltalánosabb a körte alakú, önműködő, rugós szerkezet. Ez a szájba helyezték, majd egy gomb megnyomása után szétnyílt, így a megkínzott személy nem tudott kiabálni, s nem tudta megharapni a hóhért. Egyes változatait kínzásra is használták. Ezek kulcsok segítségével működtek, a száj szétfeszítésére szolgáltak.