Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)
Előszó az 1994. évi kiadáshoz 54 év telt el az első kiadás megjelenése óta. Szepes (Schütz) Béla könyve mégis mindmáig Hatvan város históriájának legteljesebb monográfiája. Napjainkban bizonyára néhány tárgyi hibára, helytelen értékelésre bukkanhatunk a kötet lapjain, de ne feledjük az eltelt félévszázadot. A monográfiát olyan szerző írta, aki saját korának gondolatiságát és szakmai színvonalát tükrözi. A kötet jelentőségét növeli, hogy az írója olyan forrásokat is megszólaltat benne; melyek 1945-ben vagy 1956-ban elpusztultak. A mű kiadásával több célt kívánunk szolgálni. A hiánypótlást említem elsőként, hiszen alig néhány példányt sikerült felderítenünk az eredeti kiadásból. (A hasonmás kiadvány sajnos nemcsak a szerző mondanivalóját örökíti át az utókornak, hanem a ’40-es évekbeli nyomdatechnika, fotózási eljárás színvonalát is.) Másodsorban a lokálpatrióta, könyvgyűjtő hatvaniaknak kívánunk egy ritkaságot kézbe adni. Végül, de nem utolsó sorban emlékezni Szepes (Schütz) Bélára. Az 1872-ben Gölnicbányán született szerző 1920-ban a csehek elől menekült el a Felvidékről. Heves megyében aztán nemcsak állategészségügyi tanácsosként, de lelkes levéltári kutatóként is bemutatkozott. 1937-ben, nyugdíjazásakor költözött Budapestre, s valószínűleg ott is halt meg. Ezek voltak a fő szempontok, amikor egy történelmi levegőjű kisváros múzeuma a könyv újrakiadása mellett döntött. A kötet a BIZTATÁS Kulturális és Társadalomfejlesztési Alapítvány anyagi támogatásával jelent meg. Horváth László Kiadó