Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)

Az egyházi (királyi) tizedek

Az egyházi (királyi) tizedek. A lakosság', mint tudjuk, terményeinek tizedét ősi idők óta az egyháznak, illetve a püspöknek szolgáltatta be oly módon, hogy a püspökség aratáskor, vagy szüretkor vagy bárányozta- tás idején a községbe küldte megbízottját, aki a helyszínén át­vette a tizedeket (ezek negyedét 1083 óta a helységek lelkészei kapták, később csak a 16-od részét). Erről igen érdekes össze­foglaló feljegyzést találunk az egri káptalan magánlevéltárá­ban,1 amelyből megtudjuk, hogy 1275-ig az egri püspök tartotta el ezekből a tizedekből a káptalant, de ez évben a káptalan e tekintetben különvált s ugyanakkor András püspök elrendelte, hogy — többek között — Hatvan bor- és terménytizedei, ame­lyek a püspökséget illették, ezentúl a káptalané legyenek. Az erre vonatkozó oklevél ugyan nincs meg, de 1307-ben Márton püspök, amikor ezen adományt megerősíti, idézi azt. Az bizonyos, hogy a hatvani bortized ma is a káptalané, mondja a kb. 1710 körüli latin nyelvű, elől említett feljegyzés, amelyhez való jogát a káptalan Hatvan község bíráival és pol­gáraival 1452-ben a bortizedek mikénti beszolgáltatása ügyében kötött egyezséglevéllel igazolja. Ennek a latin nyelvű, hártyára írt oklevélnek magyarra fordított szövege a következő :* Mi Wracz István és Chepe Mátyás Nagy-Hatvan város bírái és a város összes polgárai jelentjük egyenként mindenki­nek, jelen levelünk látóinak adjuk emlékezetül, hogy ámbár az egri káptalan tisztelendő urai között egyrészről és a mi ré­szünkről a legközelebb elmúlt szüret alkalmával a bortized összeszedését, elhelyezését, elrakását, tizedelését és eladását illetőleg, a nagyhatvani szőllőhegyekből származó borokra vo­natkozólag viszály és per támadt, amelynek folyama alatt a káptalan urai minket az egri egyház vicáriusa elé idéztek és többféle bírói teherrel és bírsággal sújtottak, mégis a mi védőnk és pártfogónk berzeviczei Pohárnok István közbejárására, aki a mi ügyünkben fáradozott, megtudtunk egyezni az egri káp­talannal és azzal a következő örök megegyezést kötöttük: Az egri káptalan, illetve azok tizedszedői szüret idején szállást 1 Nro. 23. D. L. és D. 2 F. 1. s Egri kápt. mit. 23. 3. 1. 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom