Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)

Adózás

katonát állított. Az 1649. és 1655. évi te. az országos védelmet és költségeit a megyékre utalta, ezek pedig azt a jobbágyokra (a portális adóban) vetették ki. I. Lipót már nem veszi igénybe a nemesi felkelést. 1680 óta állandó zsoldos katonaságot, ide­gent és magyart tart és annak eltartási költségeit hadiadó ké­pében a megyékre veti ki. Rákóczi 1705-ben Bercsényi útján felszólítja Heves me­gyét, hogy zsoldos katonát állítson és fizesse azt, mert a nemesi felkelés igen nehézkes. Ennek következtében a nemesek 240 lovast állítanak, a megye pedig 95 portája után portánként 4 gyalogos hajdút, ez utóbbiakat tehát a jobbágyok adják. 1741-ben Mária Teréziának a poroszokkal való háborújá­ban a megye portánként 4 gyalogost (nemzeti gyalog katona­ság), a birtokos nemesség szintén portánként 1 lovast állít (portális katonaság). Felvonult továbbá a nemesi felkelés is. így gróf Starhemberg Hatvan, Fancsal, Apc és Csány községek­ben levő 20 házi portája után 3 lovast állít teljes felszereléssel. Ugyanakkor a hatvani armalisták 2 lovast (insurgens), a hat­vani jobbágyok (a helység) a törvényes kötelezettségen felül 4 lovast állítanak. 1744-ben a megye 120 portális lovast, a neme­sek a személyes felkelés helyett 130 lovast állítanak. Hatvan­ban az armalisták 1 katonát adnak. Ugyanakkor Starhemberg 9 hatvani portája után portánként 4 rfrt 50 d-t, összesen 40 rfrt 50 d-t, fancsali (rózsaszentmártoni) 4 és H portája után 19 rfrt 12 'A d-t, apci 5 portája után 22 rfrt 50 d-t és csányi 2 A és A portája után 10 rfrt 68 ^ d-t fizet a nemesi felkelést helyettesítő zsoldosok fizetésére. Ez alkalommal sorozással válogatták ki mind a lovaskato­nát, mind a lovait is, így például a nemesi felkelésre besorozzák Pongrácz Lőrinc hatvani lakost és lovát is. A sorozás helye Gyöngyös. Az 1756-i újabb porosz háborúban a megye 300, 1758-ban 500 katonát állít és igen sok terményt ad a kincstár által meg­állapított árban. Ez évben Grassalkovich, a hatvani földesúr 40 gyalogost, a megyei nemesség a porták arányában 1372 főnyi katonát állít. Az 1787—9-i török háborúban a helytartótanács a császár rendeletére német nyelven felhívja a megyét, hogy míg a háború tart, a megye adjon minden magyar gyalogezredhez 100 újoncot és ezek Egerben gyüj tessenek össze. Magánosok is áldoznak a háború szükségletére. így például a hatvani plébá­nos 50 pozsonyi mérő zabot, 3 közhivatalnok (domini officiales) 30 pozsonyi mérő zabot „a haza és kir. ház iránti tiszteletből”, tvábbá 2 bérlő 8 mérőnyit ad.” ” Heves vm. lt. 2279/1789. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom