Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)
A politikai község
Buda eleste után Mohamed budai basa a főváros vidékének elfoglalására indult^ előbb Visegrádot, majd Nógrádot vette be, onnan Hatvannak indul. Amikor a két vár eles téról Hatvan várának kapitányai, a Danes testvérek értesültek, nem mertek benne megmaradni, felgyújtották azt és a várőrséggel együtt Egerbe menekülnek, így a török 1544-ben megszállja Hatvant, majd felismerve, hogy egyrészt Buda, másrészt Eger és a Felvidék felé vezető, tehát fontos útvonalon fekszik, a török császár Deli Curt basát bízta meg a vár helyreállításával, azután megfelelő számú őrséggel a meghódított vidék kormányzójául Véli béget rendelte oda. A törökök, úgy látszik, a lakosságot, a jobbágyokat nem bántották, a plébános is ott maradt egy ideig, s időnként az egri várnagyot, Dobót értesíti a törökök mozgolódásairól." A megerősített város, amely azóta a történelemben mint Hatvan vára szerepel, a város mai helyén állt, a Zagyva mocsarai és ingoványai között, északi és nyugati oldalát körülfolyta a Zagyva, keleti és déli oldalán állítólag a törökök ástak árkot, amelybe a Zagyva vízét vezették. A városról rajzolt régi metszetek is így tüntetik azt fel. Egyik legrégibb ábrázolása Mair (Mayr) Sándor, 1559 körül született augsburgi rézmetsző rajza, amely a feljegyzés szerint 1596-ban a Hatvant ostromló hadsereg táborában készült. Ez a rajz sokkal valószerűbb, mint a Hatvanról akkor és később készült sokféle rajz és különösen mint a közismert Ortelius-féle metszet, de ez sem hiteles. A kép Hatvan 1596-i ostromát ábrázolja és bemutatja az akkori várak ostromlást módját. Ha a vár képét nézzük, feltűnik falának különös szerkezete; nem kőből, téglából épült az, hanem faoszlopokból oly módon, hogy két sorban — a külső sor magasabb, a belső alacsonyabb — erős boronafákat, gerendákat ástak be a földbe, a vár falának megfelelően, a külső és belső gerendákat külön- külön deszkával összefogták vagy vesszővel megfonták és a kettő közti üres helyet keményre taposott földdel töltötték ki, azután az így nyert falat külső oldalán agyaggal megtapasztották és a tetejét fazsindellyel vagy szalmával befedték. Hy módon több-ölnyi vastag falat készíthettek, amelyben az akkori ágyúgolyó vajmi kevés kárt tett. Ugyanígy készítették a bástyákat is, csak erősebb és hosszabb gerendákból s ezeket nem vesszőfonással, hanem vasszegekkel erősítették egymáshoz. A bástyák tetején földdel töltött vesszőkosarak között ax ágyúk álltak. A bástyák belsejében rendszerint gabonatartó, lábas szuszék állt. így készült az akkori, 1500—1700 körüli ” Szederkényi: Heves vm. tört. II. 136. 10
