Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Prohászka Péter: Pannónia és a szlovákiai kvád barbarikum kereskedelmi kapcsolatai a leletek tükrében
PANNÓNIA ÉS A SZLOVÁKIAI KVÁD BARBARIKUM KERESKEDELMI KAPCSOLATAI A LELETEK TÜKRÉBEN 55 lem fő csomópontjává a vízi utak és Borostyánút mellett fekvő Carnuntum vált; a város ezt a szerepét a római uralom legvégéig megőrizte (WIELOWIEJSKI 1990, 753-754). Feltehetőleg már a regnum Noricum virágkorában az egyik kiindulópontja volt az északra irányuló árucserének. A regnum Noricum római ellenőrzés alá kerülése után Claudius uralmáig csupán auxiliáris alakulat állomásozhatott itt, mivel az újabb kutatások kimutatták, hogy csak az ő uralma alatt helyezik át ide a közeli Savaria területéről a legiot ( GRÜNEWALD 1979, 2-7; GABLER 1981, 32-33). A nagy számú katonaság megjelenésével, mely mint piac jelentős vonzerőt jelentett, válhatott maga a legios tábor a kereskedelem helyszínévé, mint a barbarikumi javak egyik fő felvevője. A Dunántúl katonai megszállásával és a tartományi berendezkedéssel együtt Brigetio és Aquincum is szerephez jutott az árucserében. A 2. században a nagy központok mellett számolhatunk a kishatár menti kereskedelemmel, amely a Duna menti településeken zajlott. A markomann-szarmata háborúk után a 179-ben kötött békeszerződésben szabályozták először a kereskedelmet, amely alapján a jazygok csak meghatározott napokon látogathatták meg a római piacokat (Dio 71, 19) s akkor is csak a katonai tábor szigorú felügyelete alatt (Dio 71, 11, 3; SWOBODA 1964, 84). Ebből azonban sokkal inkább arra következtethetünk, hogy addig a római piacok látogatását nem szabályozták és ez bizonyos visszásságokat okozott, amelyeket Marcus Aurelius így akart orvosolni. Sőt, ezt követően csak meghatározott helyeken lehetett a piacokat tartani ( GABLER 1975, 88), amely mind a római, mind pedig a barbarikumi áruforgalom visszaeséséhez vezethetett. A markomann háborúkat lezáró békében szereplő kereskedelmi korlátozásokat ugyan csak rövid ideig tarthatták be, azonban a kerámia kivételével az import, különösen a bronz és nemesfém tárgyak behozatala visszaesett (KREKOVIC 1994, 240-241). A nyugati tartományokból a pannóniai térségbe irányuló exportban a legsúlyosabb törést a 233-ban történt alamann pusztítás jelentette, amely a provinciák iparát elpusztította és ennek következtében számos árufajta végkép eltűnt a piacokról. A tetrarchia uralomra jutása hozta meg a Duna vidék számára a stabilizáció és reorganizáció idejét a 3. század válságai után. A 4. században már a kisebb őrállomások mellett is folyt a kereskedelem, amire az Esztergom területén talált Valentinianus császár uralma idején készült burgusfelirat is utal. A kis erőd a felirat alapján a Commercium (CiL III, 3653) nevet kapta, amely szoros összefüggésben állhatott szerepével, amit a Dunakanyarban ellátott. A kvád hatalmi súlypont a 2. századtól megfigyelhető fokozatos kelet felé húzódását jelzi, hogy a Garam torkolatának közelében a katonai feladatok ellátása mellett a kereskedelem színhelyévé vált a római őrtorony, biztosítva a folyó mellett északra irányuló áruforgalom ellenőrzését is. A kereskedelem legfontosabb szereplői a kereskedők voltak. Míg a római kereskedőket a források többféleképpen — lixa, mercator és negotiator —jelölik, addig a germán nemzetiségűekkel kapcsolatban nem állnak adatok a rendelkezésünkre ( SCHLIPPSCHUH 1974, 40-88; KUNOW 1980,3-6). Az itáliai kereskedőcsaládok már az 1. század első felétől jelen vannak Pannoniában és részt vesznek a kereskedelem szervezésében ( LUND HANSEN 1987, 216-217; WIELOWIEJSKI 1990, 758). A római-kvád kereskedelem korai megindulásának bizonyítéka az 1. század második feléből származó boldogfai felirat, amelyen Q. Atilius Primus, mint interprex és negotiator szerepel (KÖLNIK 1978, 70-71). A feliraton szereplő negotiator elnevezés azért is érdekes, mivel így elsősorban a távolsági kereskedelemmel foglalkozó és egy árufajtára specializált kereskedőket hívták (KUNOW 1980, 3-6). A kő feltehetőleg Carnuntumból került a Csallóközbe és fontos tanúja az egyre élénkülő határmenti kereskedelemnek. Brigetioból ismerjük még Aurelius Martialis feliratát, aki nauclerusként a 3. században Raetiából szállított terra sigillatákat Pannoniába, majd a Vág és Nyitra völgyében élő kvádokhoz (MRÁV 2000). Brigetioban még egy felirat (CiL ni, 11045) tesz említést egy kereskedőről, aki szintén szerepet vállalhatott a barbarikumi kereskedelemben (MÓCSY 1962, 690; SCHLIPPSCHUH 1974, 5), továbbá egy oltár, amit Iulius Proclus conductor rab-
