Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szalontai Csaba: Észrevételek Keszi Tamás módszertani megjegyzéseivel kapcsolatban
ÉSZREVÉTELEK KESZI TAMÁS MÓDSZERTANI MEGJEGYZÉSEIVEL KAPCSOLATBAN 463 tudomást az esetleges keleti párhuzamokról), akkor gyakorlatilag sehogy. Nem tudjuk ugyanis, hogy ez a tárgy hogyan viszonyul időrendileg a többi lelethez. Ezt nem tudja a szeriáció sem, és ezért kell kimaradnia a vizsgálatból. Mi is csak azért tudjuk, mert ismerjük a keleti párhuzamokat, és ez alapján megállapíthatjuk, hogy a tárgy az első honfoglaló generáció egyik hölgy tagjának lovát díszítette. Ha viszont a szeriációba is bevonjuk a keleti párhuzamokat, akkor — vélhetően — azzal is hasonló eredményre jutunk. További nehézsége a módszernek, hogy a tipologizálás nem terjed ki olyan adatokra, amelyekre az emberi gondolkodás kitér, vagy amelyeket mérlegel: szín, méret, minőség, mennyiség. Szintén nehéz eldönteni, hogy milyen szempontok alapján húzzuk meg a tipológiai határokat. Igyekezzünk-e olyan nagyobb típusegységeket gyártani, amelybe több kisebb altípus is beletartozhat, vagy legyen részletes a tipológia, és ebben az esetben az egyedi altípusok darabjai már nem szerepelhetnek a vizsgálatban. Gyakran elhangzó ellenérv, hogy a szeriáció — noha objektív módszernek hirdetik a használóik — alapvetően szubjektív kategóriákkal dolgozik. Ez valóban így van, hiszen a tipológia elkészítése valóban szubjektív folyamat. El kell dönteni ugyanis, hogy mi a tipológia alapvető szempontja: a forma, a funkció, a művészeti stílus, a technika, az ábrázolás minősége, a méret, az anyag. Esetleg mindegyik. Ha ez megtörtént, akkor pedig be kell sorolni a vizsgálatba bevont tárgyakat a főbb típusokba. Ez pedig mindig nagyon sok szubjektív elemet hordoz. Ez azonban nem a szeriáció hibája, hiszen ehhez is csak olyan tipológiát kell alkalmazni, amilyet minden más tipológia esetében. Márpedig még a legtökéletesebb tipológiákban is fel lehet fedezni oda nem illő elemeket, amelyek sokszor csak azért kerültek be, hogy minél több tárgy kerüljön be a rendszerbe. Szintén nem veszi figyelembe a szeriáció a tárgyak használatának idejét sem. Ennek az az oka, hogy abban a pillanatban, amikor az adott leletegyüttes létrejött (csak a temetéskor, vagy már jóval korábban is, nem tudhatjuk), az együttes minden tagja egykorúnak számít, hiszen egyszerre vannak használatban. Ez természetesen egészen el is viheti a kapott eredményeket, ugyanis egy több évig, vagy évtizedig őrzött „családi ereklye" sírba kerülése akár a legfrissebb divat elemeivel is, nagyban megzavarhatja a vizsgálatot. Megjegyzem, ez nemcsak a szeriációra érvényes, hiszen az eddigi módszereink sem mindig adtak az ilyen esetekre megfelelő értelmezési lehetőséget. A szeriáció végeredményét, hasznosságát és a levonható tanulságokat tekintve az a leghelyesebb, ha minél több szempontot veszünk fel a vizsgálat során. Vagyis szerencsés, ha ugyanazt a leletkört több oldalról is megvizsgáljuk, és több tárgytípust is bevonunk. Az így kapott eredmények ugyanis sokkal differenciáltabbak, mintha csak egy-egy leletcsoportot vonunk vizsgálat alá. Kétségtelen tény, hogy az utóbbi években egyre többször találkozhatunk a hazai és a nemzetközi szakirodalomban olyan tanulmányokkal, amelyekben a szeriáció eredményeit is felhasználták. Elképzelhető, hogy ezen eredmények előbb vagy utóbb beépülnek majd a szakmai köztudatba, de természetesen az is, hogy a gyors és alapos cáfolat és kritika alapján maguk a használók is rá fognak jönni annak tarthatatlanságára. Ma még egyelőre inkább a módszer helyességének megkérdőjelezése folyik, ahelyett, hogy a kapott eredmények elfogadhatósága körül folyna a vita. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy nyilvánvalóan nehéz a régészeti gondolkodásmódtól elszakadva csak +-kben és képletekben gondolkodva szemlélni egy olyan szakmai kérdést, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt még a saját cédulaanyagunkra felvázolt adatok tendenciózus elemzésével kutattunk. Az is biztos, hogy a többség számára —jelen sorok szerzője számára is — nehéz gondolatilag átállni egy más tudományág módszerére. Mindezzel együtt meggyőződésem, hogy az eredménynek cáfolata vagy igazolása lehet a közeljövő feladata.
