Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 397 Végezetül a példán jól látható az is, hogy az eredményül kapott közelítő értékek a valóságos, pontos értékektől nem távolodnak el jelentős mértékben akkor sem, ha az abszolút hiba esetleg igen jelentős (3/E. pont): a belmagasság esetében pl. a <5/f = 50 cm abszolút hiba ellenére valóságos tévedésünk mindössze 16 cm, vagy a őa° = 20° ellenére valóságos tévedésünk mindössze 5°. Mindent összegezve, a feltételezett ásatáson saját nyomainkból, a matematikai modell segítségével a következő tetőszerkezet bontakozik ki: h [m] h \m] r[m] d[m] a ° p[m] közelítő érték 2.28 2.68 3.4 0.18 45 0.75 abszolút hiba 0.4 0.5 0.45 0.1 20 0.23 megengedett tartomány 2.282.68 2.183.18 2.953.85 0.080.28 25-65 0.520.98 pontos érték 2.54 2.84 3.57 0.25 50 0.63 Végezetül, a kardoskúti „földbeásott lakóházzal" kapcsolatosan érdemes megvizsgálnunk még egy kérdést. Ismeretes, hogy a „földbeásott lakóház" „túlbiztosított": a ház életében a főszelement összesen 5, az oldalszelement pedig legalább 4 (legfeljebb 5) ágas tartotta. Ez pedig sok: egy 4.8 m x 3 w-es lakógödörben szükségtelennek látszik ennyi alátámasztás. Ezt már az ásató Méri István is megsejtette, miként azt feltételezi, hogy a tetőzet támasztékául szolgáló ágasfák nem egykorúak (MÉRI 1964, 13, 16). Ezt a feltételezést néhány gyakorlati megfontoláson kívül (BUZÁS-SZENTGYÖRGYI s.a.) még az is alátámasztja, hogy a „földbeásott lakóház" rekonstrukciójának tetőzete 1997 novembere óta (jelen pillanatban két éve) mindössze 5 ágason nyugszik. Felmerül az az ésszerű kérdés, hogy ha az épület használata közben még szelemenágasokat is kellett beépíteni, akkor a vékonyabb, és egyébként is könnyebben rongálódó szarufákat miért nem: a „földbeásott lakóháznak" miért nincs „nyele"? A válasz elég természetes. Nem szorul külön magyarázatra az a kézenfekvő állítás, hogy a leghosszabb szarufa kicseréléséhez (ill. beépítéséhez) kell a legmélyebb „nyelet" készíteni. A „földbeásott lakóház" rekonstrukciójának leghosszabb szarufája az az élszaru, amelyik a kemence felett helyezkedik el (éppen ezért választottuk ki a „nyeles szarufacsere" kipróbálására). A beépítéséhez szükséges „ideális nyél" teljes mélysége m* = 70 cm. Az ásató régész, az eredetileg m = 1.4-1.5 m mélységű lakógödör földfalát a padlótól fölfelé mindössze 70-100 cm magasságig tudta megfigyelni. Ha az egykori „földbeásott lakóház", és rekonstrukciójának szerkezete és méretei hasonlóak (márpedig az ásatási megfigyeléseket és Méri István elméleti rekonstrukcióját (MÉRI 1964) megfontolva (BUZÁS-SZENTGYÖRGYI s.a.) éppen erre törekedtünk), akkor az „eredeti épülethez való legmélyebb nyél" sem lehetett az m* = 70 cm-nél jelentősen mélyebb. Ekkor a szántás elegendő ahhoz, hogy az „épülethez való legmélyebb nyelet" is elnyelje: a megmaradó néhány cm nem elegendő az árkocska azonosításához. Mivel az összes többi szarufa kicseréléséhez feltehetően még ennél is sekélyebb „nyelet" lehetett készíteni, megállapíthatjuk, hogy a „földbeásott lakóház" „nyelét" („nyeleit") ha volt(ak), azért nem lehetett megfigyelni, mert a szántás áldozatául esett felső 70 cm túlságosan nagy. Ezen pedig érdemes elgondolkodni: valószínűleg sokkal több lakóháznak lehetett „nyele", mint amenynyiben ténylegesen megfigyelték.
