Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 377 gyobb részét elvitte. A taréjmagasság különböző közelítő értékei között (a mintában) lesznek olyanok is, melyek az egykori valóságos taréjmagasság pontos értékével éppen egyenlőek: pl. ha a szántás éppen annyira csökkentette w* értékét, mint amennyivel a „valódi nyél" teljes mélysége az „ideális nyél" teljes mélységét meghaladta. A minta elemei nem egyformák, az egykori tetőszerkezet taréj magasságának közelítő értéke tehát a fenti kísérletben változhat. Nem szorul külön magyarázatra az a kézenfekvő állítás, hogy ezen változást „valószínűségi törvények szabályozzák", vagyis h közelítő értéke: valószínűségi változó! Nagyságát még akkor is „valószínűségi törvények szabályozzák", ha a kísérletet mindössze egyszer végezzük el (n = 1). (Míg a kísérlet többszöri ismétlése fikció, vagyis kizárólag gondolatainkban végezhető el, addig egyszeri elvégzése nem az, sőt a valóságban éppen ez történik: adott régészeti ásatáson feltárt, konkrét „nyeles lakógödör" esetében, az egykori taréjmagasság közelítő értékének számítása éppen ennek a kísérletnek az egyszeri elvégzése, mindössze annyi különbséggel, hogy a többszöri ismétlés lehetetlen. Természetes, hogy h közelítő érték változását végtelen nagy mintában (n = oo) ugyanazok a „valószínűségi törvények szabályozzák", mint véges minta esetében, vagy a valós életben, amikor mindössze egyetlen mintavételre van módunk: fenti kísérlet egyszeri elvégzésekor is „valószínűleg" az elpusztult tetőszerkezet taréjmagasságának egy olyan közelítő értékét kapjuk eredményül, melyet a kísérlet többszöri ismétlése során sokszor, végtelenszeri ismétlése során pedig legtöbbször kapnánk.) A továbbiakban nézzük meg, hogy mit lehet tudni azokról a „valószínűségi törvényekről", melyek az egykori tetőszerkezet taréjmagasságának közelítő értékét „szabályozzák". Tegyük fel, hogy az (1) egyenlőségben a, b és m* értékeket szabadon választhatjuk meg. Ebben az esetben h közelítő értéke bármekkora értéket felvehet, ugyanis nem létezik olyan szám, melyet ne lehetne az (1) egyenlőséggel „kikeverni" (mindössze a megfelelő a, b és m* értékeket kell „összeválogatni"). Ebből következik, hogy a taréjmagasság közelítő értéke folytonos eloszlású valószínűségi változó (vö. a diszkrét eloszlásokról mondottakkal). A taréjmagasság pontos és közelítő értékének eltérése, a fellépő „belső" és „külső hibák" öszszegződéseként (eredőjeként) áll elő. Ez a korábban „eredő hibaként" emlegetett különbség, egy évszázadokban mérhető, nagyon hosszú időszak eseményeinek következtében keletkezik. A taréjmagasság közelítő értékét számtalan tényező befolyásolja, melyek egy része általában még a legkiválóbb régészeti feltárás után is ismeretlen marad. Tudjuk, hogy a h közelítő értéket befolyásoló hatások legnagyobb része egymástól független is: hogyan is befolyásolhatná például a „valódi" és „ideális nyél" különbözősége az évszázadokkal későbbi mélyekés szántás bekövetkezését? Azon valószínűségi változók pedig, melyek egyes megfigyelhető, „rögzíthető" értékeit sok, egymástól független hatás alakítja ki, a centrális határeloszlástétel értelmében normális eloszlásúak még akkor is, ha maguk az egyes hatások nem azok. Az egykori tetőszerkezet taréjmagasságának közelítő értéke, mely az (1) képlet segítségével „rögzül", az idézett tétel értelmében tehát normális eloszlású valószínűségi változó (19/A. kép). Míg a korabeli „tatarozás" kezdetétől az (1) egyenlőség megoldásáig terjedő időszak eseményeinek egy része az egykori tetőszerkezet taréj magasságának közelítő értékét csökkenti, addig az események másik része ellentétes hatású: h közelítő értéket növeli. Mivel az események többsége egymástól független is (bekövetkezésük nem növeli vagy csökkenti bármelyik másik esemény bekövetkezésének valószínűségét), nem vonhatunk le olyan általános érvényű szabályszerűséget, mely szerint (a „nyeles lakógödrök" többségének esetében) a taréjmagasság közelítő értékét csökkentő, vagy az azt éppen növelő hatások „túlsúlya" lenne jellemző. A taréjmagasság közelítő értékének kialakításában ugyanis (éppen az események függetlensége miatt) a csökkentő és növelő hatások egyenlő arányban vehetnek részt. Mivel az ellentétes irányú hatások (pl. m * értékének növekedése a „belső hibák" miatt, és csökkenése a korabeli külső járószint sérülése miatt, stb.) egymást gyengítik, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a teljes kiegyenlítődés bekövetkezése (a közelítő és az egykori valóság-