Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szőllősy Gábor: „Élire állíva" eltemetett íjak
174 SZŐLLŐSY GÁBOR 127-141). A sírrajz (3. kép) szerint a lábszárcsontok melletti íj végcsontok az élükön álltak. A közlemény nem tér ki a csontok helyzetének részletes ismertetésére, de az íjat „botszerü"-nek értékeli, vagyis megállapítja, hogy az íj végcsontok nem a reflexíjakra jellemző módon helyezkednek el. Sajnos a markolatot megbolygatták, így annak helyzete nem segít az íj értékelésében. Nézetem szerint itt is a derekegyházihoz hasonló módon tették a sírba az íjat. Nagytarcsa-Homokbánya 6. sír íjjal, nyilakkal, lószerszámmal eltemetett honfoglalás kori magyar harcos sírja (KOVÁCS 1986, 94-121). A sírrajz (4. kép) és a sírleírás egybehangzóan és kétséget kizáróan arról tanúskodik, hogy az íj „élire állítva" került a sírba. ,,A másik íjkarvéget borító csontlemezpár a bal combcsont térdi végének külső oldalával párhuzamosan került napvilágra. Mindkettő az élén feküdt, s a combcsont melletti lemez húrbeakasztó vájata lefelé nézett..." Ez utóbbi megállapítás arra is fényt derít, hogy az íjat az inas lapjával a sírfenék felé helyzeték a sírba. A szerző — vélhetően a markolat és a fej felőli szarv helyzete alapján, ebből a megközelítésből indokoltan — úgy értékelte, hogy az íjat ajzatlanul temették el. Az élire eltemetett íjak felajzott vagy ajzatlan helyzetét közvetlenül megítélni csak akkor lehet, ha feltáráskor erre külön figyelmet fordít a régész, de mivel ez a szempont eddig nem merült fel, így ez nem is kérhető számon. Jelen esetben az inas oldallal lefelé eltemetett helyzet inkább azt valószínűsíti, hogy felajzott állapotban tették sírba az íjat, ugyanis így valamivel stabilabban áll a sírfenéken. Hódmezővásárhely-Nagysziget 63. sír íjjal és tegezel eltemetett honfoglalás kori magyar harcos sírja (B. NAGY-RÉVÉSZ 1986, 123-134) (5. kép). A pontos és részletes sírleírás magáért beszél: ,,a két íj középes ont legyalult (domború) éle támaszkodott a talajra, majdnem merőlegesen a sírfenékre, s homorú, irdalt külső élük állott felfelé". A leírásból az is kitűnik, hogy ez esetben az íj inas lapja nézett felfelé, ami a fenti logika alapján azt valószínűsíti, hogy az íjat ajzatlanul temették el. A szerzők értékelése szerint az íjat törötten helyezték a sírba. Ha feltételezzük, hogy élire állítva, ajzatlanul, az inas lapjával felfelé került a sírba, akkor az alsó íj szarv helyzete alapján a törés a sír betemetése során is bekövetkezhetett. A felső íj szarv helyzete ebben az esetben is csak úgy értelmezhető, hogy állatok okozta bolygatást tételezünk fel, miként a szerzők. Hódmezővásárhely-Nagysziget 37. sít 3 íjjal, nyilakkal, lóval (összegöngyölt lóbőrrel), lószerszámokkal eltemetett honfoglalás kori magyar harcos sírja. A fej felőli íjvégcsontok és a markolatcsontok egy egyenes mentén helyezkedtek el. Az ásatási naplóban a következők olvashatók: ,,A csv. jobb könyöke mellett, a sír hosszában 2 db. íjvégcsont fekszik. Mindkettő az élén áll." A markolatcsont helyzetére nem tér ki az ásatási napló szövege, de a sírrajzról (6. kép) és a sír fényképéről egyaránt az látszik, hogy a markolatcsontok is az élükön álltak, amit Révész László szíves szóbeli közlésével is megerősített. A láb felőli íj szarv csontlemezei a lapjukon feküdtek, de egymáshoz képest jelentős mértékben elmozdultak. Valószínűleg a sír betemetése során deformálódott, vagy tört el az íj alsó kaija. Úgy gondolom, joggal feltételezhetjük, hogy az élükön állva napvilágra kerülő íj csontok ugyanilyen helyzetben kerültek a sírba, az ugyanis igen valószínűtlen, hogy utólagos elmozdulás következtében fordultak volna az élükre. Ennél a sírnál az egyik íj szarv és a markolat csontlemezei egyaránt „anatómiai rendben" az élükön álltak, ezért itt teljes biztonsággal kizárható az utólagos elmozdulás lehetősége. A fenti kiragadott példák szemléletesen igazolják: mind az avaroknál, mind a magyaroknál előfordult, hogy az íjat „élire állítva" helyezték a sírba. A jelenség logikus magyarázata lehet, hogy a sírba fektetett harcosnak legtöbb fegyverét, eszközét olyan módon tették mellé, hogy a másvilágon is keze ügyében legyenek, ahogy életében voltak. A hagyományos mongol íjászversenyeken azok az íjászok, akik éppen nem lőnek, sajátos módon, az oldaluk mellett tartják az íjukat, a felső szarvat a válluknak támasztva (7. kép). Ezt a tartást írja
