Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

Gyimesiné Gömöri Ilona: A hevesi dinnyetermesztés

fényes, ha a kocsánya melletti fülhajtások elhervadtak. Ha megkopogtatva vagy tenyérrel rácsapva hangja mély, tompa, belső visszhang érzékelhető, akkor érett, ha vékony, éles hangot hallunk, éretlen a dinnyénk. Ha „buhogós", kongó hangot hallunk, valószínű, hoy már apadt. A hang figyelése csak hajnalban ad támpontot, délelőtt 10 órától a hangérték hamis, mert kilazul a dinnye szerkezete. Az első dinnyéket csak a hozzáértők vehették le. Kosárba vagy kupacokba szedték és kocsin szállították el. A környékbeli falvakba, főleg a szikes földű jászsági részekre egy sorosan, szalma közé rakva szállították. A legnagyobb felvevőhely Budapest és Miskolc volt, ahová leginkább vasúton történt a szállítás. A külföldi piacok közt Lengyelország volt a legnagyobb. Ha felsorolásszerűen kívánom összefoglalni a helyi jellegzetességeket, a következőket kell elmondanom: - megyénken belül a hevesi homokháton a könnyen felmelegedő talaj következtében itt termelhető a legkoraibb dinnye, (kb. 23 héttel korábbi, mint az ország más tájain); - a „Hevesi vérbélű" több mint 150 éve elismert fajta; - a hevesi termelőknek nem a dinnye volt megélhetésük fő forrása, csak kiegészítőként foglalkoztak vele; - honos volt mind a családi, mind a részes művelési forma; - Hevesről nem indultak vándordinnyés csoportok az ország más részeire, de ide sem érkezett olyan jelentős számú idegen dinnyés, hogy ők honosítottak volna meg új módszereket; - a dinnyészkedők nem alkottak külön társadalmi csoportot; - a kistermelés hagyományos eszközanyaga és technológiája másfél évszázad alatt szinte semmit sem változott. Előadásom befejezéseként engedjék meg, hogy néhány érdekes részlettel szolgáljak. 1868-ban az egri érsek a városnak olyan összegű támogatást adott, amiből tanítónői állást tudtak létesíteni. Hálából az elöljáróság 52 db dinnyével ajándékozta meg.

17 17 EFL. A.p. 1051/1868.