Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

B. Papp Györgyi: Heves város XVII-XVIII. századi betelepülésének vázlata

A következő, létszámában jelentősebbnek mondható lakosságelem a németek közössége volt. A svábokról azt jegyezte fel Bél Mátyás, hogy „a bevándorolt németek nemcsak életmódban és lakásuk berendezésében is különbözik a magyarokétól. Az itteni természeti viszonyok nem teszik számukra lehetővé, hogy németországi szokásaik szerint éljenek... A városba települtek viszont ráébrednek arra, hogy magából a mesterségből nem tudnak megélni, ezért mellékesen bortermelésre, földművelésre is vállalkoznak. Környezetük magyar nyelvét hamarosan elsajátítják, de öltözködésükben, szokásaikban megőrzik különállásukat". A hevesi német téglavetők sorsa is ilyen lehetett. Amikor a városba jöttek, termékeikre nagy szükség volt az újjáépítésnél. De később egyre fogytak a lehetőségek számukra, ezért gyöngyösi építkezéseken is segédkeztek, ahol volt, aki ácsmunkát is vállalt. Ács volt az egyik első német telepes fia is, Zimmermann Mihály, aki házasodás révén végleg Gyöngyösre költözött. A többi német pedig lassan csak a földmüvelésből tudott megélni. Saját otthonaikat is másképp alakították ki. A németek csinosabban építkeztek, mint a magyarok, a szlávok vagy az oláhok. Nem kedvelték a sövényfalakat, helyette a gerenda, a kő vagy a téglafalat részesítették előnyben. De akár kő vagy faházat építettek, arra törekedtek, hogy lakásaik kényelmesek, praktikusak legyenek. A házigazdák a lakóhelyiséget belül feldíszítették házi eszközeikkel: tálakkal, tányérokkal, kancsókkal, valamint képekkel. Szokásaikat az új hazában is megőrizték. Egy 1724-es halálozási bejegyzésnél például megemlítik az elhunyt „testamentumot írt". Itt egy régi német tradíció folytatását fedezhetjük fel, miszerint a gazda már életében intézkedett ingatlanáról. A lányok a legelőrészből, szőlőből, szérűsből és az erdőből részesültek. A fiúk közül a legügyesebben gazdálkodó kaphatta meg a földet, vagy az, aki ki tudta fizetni a többieket. A törzsöröklési rendszer valószínűleg tehát itt, ebben az esetben is tovább élt. Házasságaikat is közösségükön belül kötötték, legalábbis a vizsgált időszakon belül ez a tendencia kimutatható.