Cs. Schwalm Edit szerk.: Szlovákok Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 11. Eger, 1996)
Bakó Ferenc: A szlovák népi építkezés sajátosságai a Mátra alján
Mestergerendás, deszkás födém, szabadkémény, 1945-ig búboskemence volt benne. Közösségi tulajdon, benne a községi könyvtár kapott helyet. Kisnána tájházát még a Heves Megyei Múzeumi Szervezet hozta létre, de a markazit már nagyobbrészt a helyi önkormányzat. Ez utóbbi példát követte Mátraszentimre is, itt az önkormányzat vett meg egy népi lakóházat, berendezte paraszti használati tárgyakkal és a település történetének tárgyi emlékeivel. A munka még befejezetlen, de 1995. augusztusa óta ez is tájházként működik ezen az idegenforgalmilag kulcsfontosságú, igen látogatott helyen. Összefoglalásként elmondható, hogy a mátravidéki szlovák falvak építkezése és településmódja alig különbözik a szomszédos magyar falvakétól, ezt a megállapítást a következőkkel tudom indokolni. A vizsgált települések lakossága többé-kevésbé mindig vegyes volt. Domoszlón a szlovák bevándorlás előtt már élt egy kis magyar mag, a XVII. század végén fél jobbágytelek népe, akik azonban beolvadtak az új lakosságba. Kisnánán is valószínűleg voltak már magyarok a betelepedés előtt: számos nemes család birtokolta, melyeknek megbízottai bizonyára itt éltek, bár írott emléke jelenlétüknek nincs. Saját helyszíni kutatásaim alapján mondhatom, hogy a legrégebbi, tehát a betelepedés korából származó épületek nem maradtak meg korunkra. Egyedül a Domoszlón álló Petőfi u. 19. sz. ház egy része tekinthető olyannak, mint amely a legrégebbi idők és viszonyok tanúja. Az utóbbi 200 év alatt együtt fejlődtek, azonos körülmények között a szlovák és a magyar falvak, házaik ezért hasonlóak. Egyformán befogadták a kívülről jött behatásokat is, pl. a siroki kőfaragók munkáit, ablakkeretek és a ház más részeinek díszítésére. A kétnyelvűség a XIX. század eleje óta mindenütt jelen van, a szlovákok beszélték a magyart is és fordítva. Ezt bizonyítják a rend-szeresen kinyomtatott egyházi sematizmusok, amelyek a