Cs. Schwalm Edit szerk.: Néprajzi kutatások Gyöngyös környékén (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 10. Eger, 1994)

Pálosné Nagy Rózsa: Népi vadfogási módszerek Heves megyében

gorú betartásával szinte élete végéig adózik e szenvedélynek. Nem a pusztítás a céljuk, hiszen saját érdekük, hogy bőven legyen vad, mert ha kevés, nagyobb a rizikó és a konyhára is kevesebb jut. A csapda vagy csapóvas már bonyolultabb eszköz mint a hurok. Még a század elején is falusi kovácsok, cigánykovácsok készítették, de vaskereskedésből is vásárolhattak. Európa-szerte használatos. Nálunk ragadozókra használták előszeretettel. Egyik adatközlőm Zádor Oszi bácsi erdész, aki többek között a Pallavicini birtokon is erdészkedett, utolsó éveiben azonban a Parádi Erdészetnél dolgozott, nagy csapdázó volt. Beszerzett 12 egyforma csapdát (két félkör alakú csapóvas). Keresett egy olyan patakocskát, amely télen nem fagyott be és ebbe a vízbe, a parttól kb. 1 mre leütött egy karót, amire előzőleg jó büdös halat szúrt azért, hogy a róka már messziről megérezze a szagát. A csalétek és a part közé helyezte el a csapdát (csapóvasat) úgy, hogy a csapdát ellepte a víz. A csapda nyelvére követ tett, úgy, hogy az kiálljon a vízből. A csapdát azért kellett vízbe tenni, hogy a róka ne érezze a szagát, ugyanis a szagok a vízben nem terjednek. A róka megérezve a hal szagát rálépett a kőre, azért nem a vízbe, mivel ha csak egy mód van rá, nem szívesen lép a vízbe. Amint a kőre lépett, a csapda azonnal összecsapódott, s a róka fogva volt. Először csapda nélkül 5-6 napig szoktatta oda a rókát, s mikor az látta, hogy nincs veszély, egyre bátrabb lett, s ez lett a veszte. A róka ennél a módszernél nem pusztul el, a lábát csípi be a csapda, ezért ha megtalálják, agyonütik. Mind a 12 csapdát kirakta, és minden reggel kiment ellenőrizni azokat. Volt olyan alkalom, hogy 8 csapdában volt róka. Egy másik hivatásos vadász mesélte, hogy ő hogyan fogta a rókákat. Csinált, vagy vásárolt egy nagyméretű horgot, amire bovdent (erős drótot) kötött, s ezt fölakasztotta egy fa erős ágára. A horogra húst tűzött, általában olyat, aminek már szaga volt, s olyan magasságból lógatta le, hogy a róka fölágaskodva, vagy kicsit fölugorva elérje. Amint a húst bekapta, természetesen vele együtt a horgot is bekapta, ami beleakadt a szájpadlásába, s fölrántotta. Az állat így elég sokat szenvedett, de apréme, illetve a gereznája nem sérült meg. Rókafogáshoz ládacsapdát is alkalmazott, sőt méreggel (sztrichninnel) is apasztotta a rókák számát.