Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. Eger, 1994)

Cs. Schwalm Edit: A palócok díszítőművészete

A palóc pásztorművészet talán egy másik olyan téma, amely eléggé közismert. (Az áttört támlájú bútorokról már szóltunk.) 1979-1980-ban közös kiállítása volt a 3 megyének. Igen sok publikáció megjelent e témakörben. Malonyay Dezső, Manga János, Zólyomi József munkái mellett az egyik legnépszerűbb Madarassy László, 1930-as években készült „Művészkedő magyar pásztorok" c. munkája, amelyben 4 híres palóc faragópásztort mutat be: Nagy Pál Miklós (Máriabesenyő), Gyurkó Pál (Hatvan), Beize Jani (Egercsehi), Lörincz Pál (Karancskeszi). E faragók munkáiból sok a legutóbbi közös kiállításra is kikerült (Az országcímer a népművészetben 1992-1993.) Heves megye faragvány-díszitéseinek rendkívül gazdag anyagát Bakó Ferenc dolgozta fel egy diafilmen s látta el kísérőszöveggeí. Fügedi Márta a miskolci néprajzi gyűjtemény anyaga mellett Északkelet-Magyarország pásztorművészetével is foglalkozott. Viga Gyula Nagy Pál Miklós eddig ismeretlen, ú.n. „történelmi botját" elemzi. A palóc pásztorművészet jellemzőjének - az áttört faragás mellett - a domború faragást tartják, s legjellemzőbb darabnak az igen változatos formájú ivóbögréket, csanakokat. A pásztorbotok, karikás ostorok és kanászbalták nyelének jellegzetes díszítési módja az ólomöntés. A múzeumi anyagok ismeretében elmondhatjuk, hogy a legtöbb ólombeöntéses darab Nógrád megyéből való. Heves és Borsod faragványaira főleg a domború faragás jellemző. A palóc népviseleteh'öl, textilekről (szőtfeseh'öl és hímzésekről) szintén megjelent egy összefoglaló tanulmány a palóc monográfia ÍV. kötetében, Varga Marianna tollából. A három megye múzeumaiban található szőttes anyagok első seregszemléje, szintén egy közös kiállítás 1976-ban (Szőttesek, hímzések a Palócföldön). Itt nagyon szépen kirajzolódtak a táji eltérések, táji különbségek. A balassagyarmati Palóc Múzeum legkorábbi díszített textiljei az 1860-1870-es évekre tehetők. Az ünnepi lakásbelsőt díszítették főleg szőtteshímmel. A szőtteskultúra Nógrád megyében a XIX-XX. század fordulóján élte virágkorát, s itt maradt -fönn legtovább. Heves megyében sok szőttes darabot már a XIX. század végén hímzéssel váltanak fel. A nógrádi szőttesekre a gazdag, szedett sorok, vagy geometrikus hatású, ú.n. lépett csíkok sűrű beszövésé jellem-