Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. Eger, 1994)

Bakó Ferenc: Újabb ismeretek a palócságról

hol ismeretien és amelyek a gyakorlatból és az emlékezetből rég kiesett szokásformákra utalnak vissza. Magukat a szokáselemeket tekintve, megemlíthetem a kendő fontos szerepét az eljegyzésen és a menyasszonyi kalács különböző formáit, amelyek egyes kistájakhoz kapcsolódnak. Tárgyi kellék még a vőfénybot három fö változattal és közöttük az egyedül in­nen, Palócföldről ismert „buzogány" típussal. További jellegzetes­ség még a mágikus gyökerű „nyoszolyóbábu", ezt csak a barkók­nál és néhány helyen ismerik; és hasonlóan ritka a „váltókakas" szerepeltetése, újabb változataiban grillázs anyagból készítve. A lakodalom eseményei között palóc sajátosság a mennyegző végén járt tűzugrás vagy tűztánc, ennek két fő változatával a „me­nyasszony-porkolással" és a „hajnaltüz-járással", az egész Felföld­re kiterjedően. Változatok ebben az esetben is kisebb tájanként is­merhetők fel. Egy-egy kistájon ismerhették meg kutatóink a „rab­vágás" dramatikus szokását is, a lakodalom végén és a mennyegző tisztségviselőinek sajátos, máshol ismeretlen megnevezéseit, mint a „térfót", a „tőkeasszony", vagy a „tódó". Egykori funkciójuk azonban már feledésbe ment. * A temetkezés, halottkultusz sok ősiségét megőrző szokása kö­zül ki kell emelni a szellemi szférához tartozó „kapus' mitikus sze­mélyét, aki a másvilágon fogadja és kalauzolja a holt lelket; a ha­lottlátó megkeresésének szokását, ami egy időben kényszerű erővel bírt; és a hamuhintést a ház padlójára, hogy a visszatérő lélek nyo­mokat hagyjon. Materiális jellegű az öltöztetö-asszony tevékeny­sége, aki felkészíti a halottat a nagy útra; fiatal halottnál a kardra tűzött alma és rozmaringszál, ami végül a sírba keiül; és a sír élő fával való megjelölése. Az év egyházi ünnepeihez fűződő, ú.n. kalendáris szokások, népiesen „jeles napok" rítusait az egyházi liturgia és egyes, keresz­ténység előtti vonások jellemzik. Ezek azonban általánosak, annyi­ra, hogy nemcsak a palócoknál és a magyarságnál, hanem a szom­széd népeknél is megtalálhatók. Ilyen a virágvasárnapi „kiszehaj­tás", ami a Zagyvától nyugatra általános, de az eredete németeknél, nyugati szlávoknál kereshető. Más irányú kapcsolatot vet fel a pünkösdi király-választás, amit a magyarság messzi keletről hoz­hatott magával. A Miklós-napi alakoskodó játék viszont néniet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom