Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Orosz István: A mezővárosok észak-magyarországi típusai

gyomanyai voltak. Ilyen esetekben egyes mezővárosok nemcsak szűkebb körzet, de egy-egy jellegzetes termák esetében országrész ellátóivá válhattak, mint Meczenzéf kapáival és egyéb vaseszközeivel. E három fő mezőváros alakitó tényező mellett még számos egyébre is rámutatott a történeti kutatás. Már a kialakulás időszakában is megkülönböztetett helyzetet és földesúri segédlettel szerzett privilégiumokat jelenthetett, ha a település földesúri uradalom központja volt. Persze a tényezők kölcsönhatását is figyelembe kell vennünk, a földesuraság valószínűleg azokat a településeket jelölte ki uradalmi központnak, amelyek egyébként is centrumai voltak egy sajátos körzet árucseréjének. Mezőváros fejlesztő és tipusalakitó tényező volt a földesúri vár illetve a török uralom alatt sürü hálózatban kiépülő végvári rendszer. A végvárak katonasága olyan fogyasztó réteg volt, amelyre nemcsak a bor, gabona és hústermeléssel épülhetett ki a mezővárosok gazdálkodása, de egyéb speciális termékek előállításával is. Ha mostmár az emiitett hét megye hegyvidék és Alföld találkozásánál fekvő mezővárosainak speciális helyzetét akarjuk röviden megvilágítani, valamelyest módosítani kell a címben foglaltakat. Az eddig elmondottak arra utalnak, hogy a mezővárosi típusok létrejöttében a táji feltételek csak egyik kialakító tényezőt jelentették. Az Alföldön is voltak kishatáru, iparos jellegű s nem a nagyáilattartásra specializálódott mezővárosok, azaz paradox módon nem "alföldi" típusú mezővárosok. Még kevésbé lehet egyetlen típusba sorolni az átmeneti területeken létrejött mezővárosokat. Az emiitett terület specifikumának éppen azt tekinthetjük, hogy nem egy mezővárosi tipus uralja, hanem a sokféleség jellemzi nemcsak a településrend, hanem a gazdálkodás és életmód szempontjából is. Bár a történeti kutatások a terület számos mezővárosára még nem terjedtek ki, annyi mégis megállapítható, hogy az Alföld és az Északi-Középhegység találkozásának területe kedvezett a mezővárosi fejlődésnek és már a XIII. században jelentős települések emelkedtek ki a falvak tömegéből. Nemcsak Eger, Gyöngyös, Miskolc, Sárospatak és Sátoraljaújhely vagy Munkács és Ungvár, amelyek privilégiumaiban gyakran szerepel a civitas megjelölés, noha ez ekkor még nem jelentette a szabad királyi városi jogál-