Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

házakat vágó népi mesterek ez utóbbi formával már meg is kívánták haladni a falu korábban ismert lakóháztípusait, mert az emeletes parasztház, mint tudjuk, a barlanglakók építési korszakánál csak jóval későbbi időben vált elérhetővé. Tipikus példája ennek a Toldi u. 13. sz. ház, amit Bauer György kőfaragó készített a maga számára. Ez a nemcsak Szomolyán, hanem az egész bükki tájon legfejlettebb barlanglakás kétszintes és mind a lakóház, mind az udvar építményei a jómódú iparos és egyúttal szőlősgazda életmódját, igényeit tükrözik. Figyelmet érdemel a lakóház elegáns, kőoszlopos ámbitusával és az egyszerűbb emeleti homlokzattal. Megjegyzem, hogy a Felföldön végzett vizsgálataim során emeletes barlanglakást csak még egyet találtam, Sirok községben és azt is kőfaragó mester építette a maga számára. Előadásomban feltétlenül szólni kell még Noszvajról, ahol jelenleg vagyunk, már csak azért is, mert ez a falu népi építészete révén egyike a Bükkhegyafja legnevezetesebb településeinek. Az Árpád-korban az egri püspök, majd a tarkányi karthauziak tulajdona, de a török hódoltság alatt világi, főnemes családoké egészen a legújabb korig. Báró Szepessy Sámuel építtette a kastélyt, ahol konferenciánkat is tartjuk (17751779). A 18-19. században több nemesi család épített itt kúriát, s ezek a kastély mellett, ill. attól keletre a patak völgyében emelkedtek. Itt állt a falu román stílusú temploma 1928-ig, amikor lebontották, de később az egri múzeum festett kazettás mennyezetét restauráltatta és az egri vár gótikus palotájában kiállította. Noszvaj településszerkezetét az északról lefutó patak, a vele párhuzamosan futó fő utca és az előbb említett építmények határozzák meg. A patak mindkét partját riolittufa képezi, amelybe ismeretlen, de régi idők óta lakásokat, pincéket és sírokat vág a lakosság. A település délkeleti részén két csoportben voltak és némileg még ma is vannak barlanglakások. Számukról, topográfiai helyzetükről csak egészen újkeletű adatok vannak. Az 1862-es beltelek térkép nem tünteti fel őket, de közvetett módon megbecsülhető, hogy ebben az időben 64 pincehát volt Noszvajon. 1929-ben egy tudósítás azt közli, hogy "a községben még mindig 88 olyan család van, amely olyan földalatti pincelyukakban lakik, melynek teteje szántó vagy legelő, ahova a nap nem süt, ahonnan a háztulajdonos, ha szobájából kilép, a küszöbről az utcára lép ki". A két háború között a hatóság segítséget adott a lakosságnak abban, hogy elhagyhassák ezeket az üregeket, úgyhogy 1970-ben saját adatgyűjtésem már csak 40 lakott pinceházat talált, amelyben mintegy 160 ember szorongott. Ez a szám azóta még kisebbre csökkent. Az első tudományos értékű tudósítás a noszvaji barlanglakásokról Herman Ottótól származik, aki 1901-ben megfordult itt és néhány értékes megfigyelést tett. Több ilyen építményt vizsgálhatott meg és ezeket négy típusba sorolta, amelyek a későbbi, szélesebb körű kutatás eredményei mellett ma is jól használha-