Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

építettek és magja egy kolostor: 13 szintben egymás felett húzódó cellasorokkal és gazdasági építményekkel. Háborús időkben a környék polgári lakossága is menedéket talált itt. Megállapították, hogy Vardzia és az innen nyugatra fekvő Krím félsziget barlangépítményei a Kisázsiából ide vándorolt népek révén keletkeztek. A Dél-Európa számos szűkebb táján belül ismert barlanglakások közül a magyarországi Felföld építményeivel kapcsolatba hozhatók még az olasz és a francia példák. Jó leírások vannak az olasz Matera és Massafra városokról, ahol a 30 m hosszú és 20 m széles természetes üregek belső terét közfalakkal részekre bontották. Az üreg elülső részében a család lakott, a hátsóban pedig állatokat és terményt tartottak. Figyelemre méltó, hogy a barlangokat nem a helyi lakosság építette és használta eredetileg, hanem görög rítusú bizánci szerzetesek, a Kr. utáni VI. században. Délnyugat-Franciaországban, a Vezére folyó völgyében ugyancsak rioHttufába vájt építmények tekinthetők meg. A folyó déli partján lakások és gazdasági épületek, az északin pedig közösségi és kultikus építmények. Az utóbbiak közül ki kell emelnem azt a védelmi célokat szolgáló építményt, ami egy 50-70 méter magasságban kialakított kő párkány, s ezt közfalakkal választották kisebb részekre. Emlékeztet ez az Eger város keleti szélén emelkedő Királyszéke nevű dombra, melynek nyugat felé néző oldalán kb. 150200 m hosszúságban borospincék helyezkednek el. Ezeket hajdan mésztufába vágták úgy, hogy az egyes pincéket utólagos közfalak választják el egymástól, alattuk pedig meredek sziklafal húzódik. Hazánkban ugyancsak több helyen ismerünk barlangépítményeket. A balatonkenesei "tatárlikak"-at agyagba, a tihanyi barlanglakásokat - ezek szerzetesi cellák a XI. századból - bazalttufába vájták. A Dunántúl Tolna megyében, Érden és Budafokon a harmadkori mészkőbe vágott házakból egész utcasorok voltak. Sziklába, löszbe vagy agyagba vájt emberi lakások, gazdasági építmények, esetleg ismeretlen rendeltetésű üregek hazánkban még számos helyen ismertek. Elég csak a pécsi vagy az egri pincerendszerre utalni, amelyek a városok alatt sok-sok kilométer hosszúságban tekeregnek és okoznak gondot a városfejlesztés tervezőinek. A kétségtelenül emberi hajlék céljára, sziklába vájt üregek legnagyobb számban Észak-Magyarországon, a Bükk hegység keleti, déli lábainál és onnan a Mátráig, pontosabban a Zagyva folyó völgyéig találhatók. A két világháború között ezen a tájon mintegy 17 településen csaknem ezer barlanglakás volt, és ezekben a kőbe vájt házakban legkevesebb ötezer ember élt. Volt olyan falu - Tibolddaróc -, ahol egyedül 1459 barlanglakót írtak össze. A gazdasági-társadalmi elesettség, a lakáskultúra szinte ősemberi szintje és a