Kriston Vizi József szerk.: Eredmények a Mátraalja néprajzi kutatásában (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 2. Eger, 1982)

Bakó Ferenc: A Mátraalja néprajzi egysége és a lakodalom szokásrendje

elmaradt a kézzel evés, ami abban a korban a fő étekzéseknél is általános volt. A vacsora, mint a lakodalom népi szertartásainak leghosszadalmasabb és legünnepélyesebb része, néprajzi leírásainkban főként az ételek felsorolásával és azok felszolgálásának módjával (a vőfélyversek leírásával) kapott helyet. Ezen országosan is kevés változatosságot felmutató jelenségek mellett alig kapott figyelmet néhány kevésbé feltűnő szokáselem, pedig a helyi sajátosságokat éppen ezek jelenítik meg-, Párádtól eltekintve, esküvő után a menyasz szony minden faluban a vőlegénye

s háznál maradt majd férjével együtt vacsorázott, A lányos ház azonban a menyasszonyt továbbra is a maga rokonának tekintette, aminek úgy adott kifejezést, hogy számára vacsorát küldött. Ebből a menyasz szony megkínálta sorba a vőlegényt és a saját jelenlévő rokonait, akik a vacsorát vitték. Ennek a tradíciónak a mélyén valami ősrégi bizalmatlanság rejtőzik, valami ellenséges érzés, aminek további kifejeződése az, hogy pl. Bodonyban esküvő után a vőlegényes háznál maradt a menyasszony legkedvesebb "lánypajtás"-a is, hogy mindenhova kísérje, szolgálatára álljon és vigyázzon a nászagyra, nehogy valamit ellopjanak belőle. A vőlegény rokonsága ugyanis erre törekedett és az elcsent párnáért váltságdíjat kellett fizetni. Az egész keleti Mátraalján ismeretes szokás volt

r hogy vacsora előtt (egyes helyeken alatta, máshol utána) a vőfély tányérba pénzt szedett a vőlegény rokonságától a menyasszony számára.