Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)
lalkozó bérlők. Az egész vízterületen kerítőhálókkal halásztattak -- ez volt az ún. nagyhalászat —, az erre alkalmatlan kisvizeket, és a nagyhálóval is halászott folyót is 1-3 kilóméteres szakaszokra osztva, ugyanakkor "albérletbe" adták a kishalászoknak , akik csak egy-két ember által működtethető "kisszerszámokkal" fog hatták a halat, és vagy részt adtak a bérló'nek, vagy kialkudott bérleti díjat fizettek neki. Úgy mondják a kishalászok, hogy az általuk befizetett albérleti díj rendszerint elegendő volt a. teljes bér-összeg kifizetésére , s amit a nag yhálók "kerestek", a főbérlő haszna volt. A kerítőhálót hat embernek kell kezelnie. Ezt a "halászcsapatot" -- a fenti elvek szerint -- "bérmunkásként" foglalkoztatta a vállalkozó bérlő: olyan napszámosoknak, heti béreseknek vagy állandó munkásoknak tekintette őket, mint bármely más mezőgazdasági "üzem" alkalmazottait A halászat azonban speciális szakismereteket feltételez, s ezért a halászcsapat -- de legalább vezetője a halászmester -- gyakorta, "társvállalkozó", s nem. bérmunkás volt. A poroszlói Tóth János /62 éves halász/ így emiékezett nagyapjára, aki 12 esztendő alatt, amíg "társvállalkozó" volt, 3o hold. földet szerzett: "...csak halász vót, szakismerete vót. Még ez a ház se vót meg neki, ezt is 9io-be építette, az pedig 9o5-be vót, mikor bérlő lett. Nős ember vót mán akkor. Mer' ő, igaz-e, szakképzett halász vót, és társult avval a zsidóval /.../ nagyapámnak nem vót pénze, de társba léptek, megegyeztek együtt, és így folytatták a halászatot. A nagyapám vót a haiászmes ter,
