Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

tem megvilágítani a történeti források elemzésének és az interjú módszerű néprajzi adatgyűjtésnek általánosabb tanulságú összefüggését, számomra ugyanis nem kétséges, hogy az ilyen /itt rövidítésekkel idézhető'/ emlékezésnek kivételes történeti értékük van: "Minden Dög-Tiszának van egy fokja, ez vezeti le a hullámtérrűl a vizet. A Dög-Tiszába belemegy a víz, a fokon meg, mán, mikor annyira leapad... megy a Tiszába. Ji-ásik cldalrúl pedig van a Kis-Tisza itt nálunk, itt folyik — vagy folyt el abba az idó'be még, az én gyerekkoromba folyó-Tisza vót, de most mán be van tó'tve, be van riyó've. Másfelől meg ez viszi le a Tiszába a vizet /.../ Ez begyött a hídon alól és kiment Tiszanánánál a Tiszába. Ebbe a fokba áradáskor befelé ment a víz, apadáskor meg kifelé, azt' itt akkor halmozgás is vót /,../ Hát abba az időbe a fokokat elzárni nem szabad vót. Még a fok folyt, abba nem szabad vót dolgozni, csak mikor leapadt, akkor. A Dög-Tiszába maradt a hal, ami ki nem akart menni. A régi öregektűi hallottam — apáméktúl --, hogy hogy csináltak lészát. Vesszőbűl fonták meg, és az egész KisTiszát vagy az Eger-patakot elrekesztették, oszt annyi hal vót mögötte, annyi vót,, hogy még a lészát is elszakította! A lésza vesszőbűi vót fonva, és egy kerítés tulajdonképpen, amit levertek a fenékre, cölöppel tartották meg. És ennek az vót a célja, hogy visszatartsa a halat a Holt-Tiszába, ne engedje elúszni /.../ És akkor a Holt-Tiszába kerítőhálóval dolgoztak /.../ Hanem mán az én időmbe, mán akkor nem lészát csináltunk, a huszas-huszonegyes forradalmi időkbe /más halászok emlékezései alapján