Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

tot. Ezekről a festékekről és mázakról azt is tudjuk, hogy nemcsak a közép-tiszai stíluscsoportra jellemzőek, hanem a hódoltság korából fennmaradt, tájegységünket érintő kerámiákra is, A vizsgált időszakban már megjelentek azok a főbb díszítési eljárások és technikák, melyek a későbbiekben is jellemezték Tiszafüred agyagművességét, A díszítmények változatos módon jelentek meg az edényeken; rátétek, írókázott és karcolt minták s igen ritkán agyagkivágások pél dázzák a mesterségbeli tudást, A díszítmény egy része ugyan még az útkeresés jeleit mutatja, de már van az ornamentika nak egy olyan csoportja, mely határozott vonalvezetésével , az arányok gyakorlott alkalmazásával olyan egységes és kiforrott díszítőelemeké

1

: sorakoztat fel, mely arra utal, hogy ezek a díszítőelemek nagyobb múltra tekintenek vissza. Ez a speciális díszítőelem általában a fennálló edényeken jelenik meg; függőleges, egy mással párhuzamos csíkokból, hullámvonalakból, indák, indasorok pontokkal és pettyekkel kombinált változatából áll, Az ornamentika tengelye a mai szemnek szokatlan, a későbbiekben nem is állandósul, hanem 9o fokkal elfordítva vízszintes állást vesz fel. A pontokból, vonalakból, hullámvonalakból, összetevődő díszíimények egyszerűségük ellenére viszonylag nagy variációs lehetőséget biztosítottak a csak függőleges csíkoktól kezdve a bonyolultabb indasorokig, ragyogtatókba és rozettákba rendeződő díszítményekig. A legegyszerűbb darabokat nagyjából párhuzamos, függőleges csíkok, hullámvonalak díszítik, melyet boroskancsó és butykoskorsó egyaránt szemléltet. Az 1833-ban Balog Péternek készített butykoskorsót