Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

kesztett három-, négy vagy hatkaréjos rozettákat alkalmazták. A tiszafüredi és mezőcsáti fazekastermékek igen erős stílusrokonságot mutatnak. "Tiszafüred az a műhely, amelyik legközelebb áll Mezőcsáthoz, annyira, hogy vannak az emlékanyagban tárgyak, amelyeknél nem lehet eldönteni, hogy melyik műhelyben készültek" - írja Domanovszky György, aki a fennmaradt évszámos kerámiák alapján ^ezőcsátot tartja a régebbi műhelynek. Különböző kerámiatörténeti munkáinak megírásakor azonban a legkorábbi dátumozott tiszafüredi cserépedény még az a boroskancsó volt, melyet ifjú Nagy Mihály 1845-ben készített, Domanovszky György a miskolci fazekascéh iratainak tanulmányozásakor már korábban felfigyelt az 1831-ben virágnevet választó, mezőcsátiszületésű Nagy Mihályra, aki igen erős stílusrokonságot mutatott a híres mezőcsáti mesterrel, az 1817-1869 között élt Rajczy Mihállyal, A céhiratokba említett Nagy Mihályt - élve a névgyakoriságból eredő fenntartásokkal - ifjú Nagy Mihállyal véli azonosnak, aki-, nek akkoriban ismert hat edénye olyan stílussá^ játosságokat mutatott, mely inkább Mezőcsáthoz, mint a tiszafüredi műhelyhez kapcsolta. Feltételezés szerint Nagy Mihály 1831-ben Miskolcon dolgozott, majd innen visszatért Mezőcsátra, ahol Rajczynál tanult tovább vagy dolgozott vele egy műhelyben, majd...a 4o-es évek közepén áttelepült Tiszaiüredré-, : és itt meghonosította a csati edényeit stílusát. Ezt a véleményt fogadja el ^resz Mária is, amikor a Néprajzi Múzeum 1967-68-as kerámiagyűjtését mutatja be. Ugyanitt számol be a tiszafüredi kerámiaanyag néhány jelentős