Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)
eddigi adataink szerint I9I0 körül épült először és területünkön lassan terjedt el. A legkésőbbi időpontban, 1950 körül a legkisebb és legszegényebb falu, Új lőrincfalva veszi át a divatot. Az ásító minden esetben toldalék, azaz egy már meglévő házhoz építették olyan módon, hogy a vízvetőt szélesítették meg. Az udvari homlokzat tornáca ennél jóval régebbi és a "falábakon" álló "ámbitus" területünk minden falujában elterjedt. Időben az első faoszlopos tornácot Tiszanánáról ismer: -i /1858/, de a "lábas ház" a vagyoni helyzettel összefüggően később válik általánossá. Pélyen a szegényebb rétegeknél még 195o után sem terjedt el, amikor felhagytak az egysoros ház építésével, A múlt századi faoszlopok kőből faragott fejezetét kőfaragók szállították, területünkre leginkább Demjénből és Tarnaszentmáriáról, A faoszlopokat Pélyen 1925 körül tégla oszlopok váltották fel és ezzel véget ért itt a tornác divatja, az új alaprajzi formákban már nem kapott szerepet, ami általános jelenség. A vég és oldal homlokzatot összekötő körültornác területünkön nem alakult ki, nem vált általánossá. Egy példát ismerünk csak Pélyen, amit az 193oas években Tarnaszentmiklós,egyik házáról másoltak le. A homlokzatokkal kapcsolatosan szólni kell a színezésről márcsak azért is, mert ez területünknek valóságos couleur localt, sajátos hangulatot kölcsönöz. Ez egyetlen szín alkalmazásából adódik, a régebbi házak téglavörös színezéséből, amit különböző helyeken, a homlokzatok különféle részletein lehet látni: a deszka oromzatok keretezésén,