Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2005)

B. Gál Edit: Az Orczy-kert története

valóban megépült-e. A legkorábbi felvétel csak e század elejéről való, s akkor az építményt kupola nélkül, korláttal körülvett terasszal mutatja. A keleti teraszra belső csigalépcsőn, csapóajtón keresztül lehetett felmenni. (14. kép) Kapuk és kerítések A terület déli oldalán, az épülettől azonos távolságban jobbra és balra két nagykapu nyílt a kertbe, pillérein egy-egy előrelépő oroszlánnal, amelyek - az eddig megjelent irodalmak szerint - a pesti szobrász, Uhrl Ferenc alkotásai. Az „oroszlános-kapukon" egy-egy kovácsoltvas lámpa világított. A Ny-i kapu pillérén darabjai még ma is láthatók, a K-i kapuról azonban teljesen eltűnt, csak felfüggesztésének helye maradt meg. A két kapu közül igazán a keleti volt használatban, hiszen ez vezetett a kastély főbejáratához, míg a nyugatit általában zárva tartották. (15. kép) A kertet már a XIX. században nyugatról és északról kb. 2-2,5 m magas fallal kerítették körbe. Déli részén a gloriettekig kerítés, onnan a DK-i szegletig szintén kb. 2 m magas kőfal futott. A fal itt is azonos magasságú volt, s nem olyan lépcsőzetesen ereszkedő, mint ma a kisvasút oldalán. Orczy Lőrinc tiszttartója az 1830-as években a fal lapos kövekkel való fedését javasolja, hogy jobban megvédje az időjárás viszontagságaitól. A déli kerítésről két feltételezés alakult ki. Az egyik és régebbi szerint Orczy Lőrinc, aki részt vett a Napóleoni háborúban a zsákmányolt elöltöltős francia puskákból építtette meg rezidenciája kerítését. A másik, az 1960-as évekből való feltételezés szerint valóban puskacsövekből van a kerítés, de nem francia, hanem magyar, méghozzá a Pesti Hengermalom által 1848-49-ben gyártott selejt puskacsövekből. A vitát a kerítés anyagának vizsgálatával lehetne eldönteni. (16. kép) Nem tudjuk, hogy a Mérges patak felőli oldalt kezdetben szintén kőfal védte-e, de a XIX. századi források arról szólnak, hogy a tavaszi áradások folyamatosan megrongálják a kerítést. Tény, hogy a múlt század 80-90-es éveiben ezen az oldalon vagy csak a patak, mint természetes határ zárta le a területet, vagy drótkerítéssel védték a parkot. (17. kép) A kőfal tövébe körben orgonát - két fajta nemesített, illetve törökorgonát - ültettek, ami egy idő után elvadult, elburjánzott. A század közepén már a Mérges felől is sűrű bokrok (orgona, jázmin) akadályozták a belátást. Az utak mellett, a gyep szélén egész évben mindenütt virágok nyíltak. Az 1930-as évek végén, 40-es évek elején még láthatóak voltak a sétautak mellé egykor ültetett, ekkorra már „vadon növő" virágos növények: tulipán, ibolya, hóvirág, nárcisz, jácint, pünkösdi rózsa stb. A kastély északi frontja elé nem ültettek nagy fákat, ez a terület, részben füves pázsit, részben rózsakert volt, nyírott „lóhere alakú" buxussövénnyel. A díszkert közepére magastörzsű rózsát, körbe bokorrózsát ültettek. A kastélyt körben kb. 5 m szélességben vörös salakkal vették körül. Az 1920-as évek végén a Wildburgok az estélyeket, a fogadásokat itt, ezen a lapos, füves, kavicsos területen adták. A kert keleti felében, a későbbi szökőkút helyén ezüstfenyők, ettől ÉK-re feketefenyők álltak. A faállomány: szilfa, kőris, gesztenye, szivarfa, mogyoró, ,,csavartakác"(?), gledicsia, fekete-, ezüst- és egy páfrányfenyő, tiszafa és -bokor. ( 18. kép)