Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2005)
Fűköh Levente: Tisztelt Olvasó!
Az időközben elkészült szakmai munkára támaszkodó pályázat - melyet a két önkormányzat közösen nyújtott be -, 2005-ben eredményesnek bizonyult, mert a Regionális Operatív Programok keretén belül elnyert 800 millió forint lehetővé tette a felújítás első ütemének megvalósítását. E munka eredményeként 2006 végére egy olyan épület jön létre, mely egyszerre szolgálja a múzeum kiállításai iránt érdeklődők igényeit, ill. mutat be olyan, a kastély építészettörténetének szempontjából jelentős emlékeket, melyek az 1826-os klasszicista átépítést követően nem voltak láthatók. Az épület műemléki feltárásának eredményeként előkerült barokk építészeti jegyek bemutatására a lefedésre kerülő belső udvar felé nyitott, kosáríves folyosói mellett a jelenlegi főhomlokzat mögött elhelyezkedő termek falfestései adnak lehetőséget. A helyreállított barokk és felújított klasszicista terekben megvalósuló kiállítások mellett korszerű konferenciaterem, modern könyvtár áll majd a szakmai munka szolgálatában. A vendégek fogadására, az udvar lefedésével kialakított központi tér, mely esetenként rendezvénytér, szolgál. Kedves Múzeumbarátok! Jelen kötetbe azokat a kutatásokat, ill. eredményeiket gyűjtöttük egybe, melyek lehetővé teszik e nagyszabású program megvalósítását. Olvasható a kastély eddig feltárt története, mely összefügg az Orczy család gyöngyösi történetével, tevékenységével. Részletes, átfogó képet nyerhetnek az épület megismert építészettörténeti múltjáról, a szakembereket is meglepő, jó állapotban előkerült barokk falképek feltárási munkáiról. Mivel a felújítás első szakaszában megkezdődik, de végleges formáját csak a későbbiekben nyeri el az egykori angolpark, ezért itt mutatjuk be a kert jelen állapotának dendrológiai felmérését, mely szorosan kapcsolódik a kerttörténeti fejezethez. Úgy vélem, a könyvet nem csak azok forgathatják haszonnal, akik Gyöngyös múltja iránt érdeklődnek, hanem azok is, akik bepillantást akarnak nyerni azokba a szakmai munkákba, melyek egy jelentős műemlék együttes megújulását hivatottak szolgálni. A kötet szerzőivel, a Grafit 37 építésziroda alkotóközösségével, a múzeum munkatársaival, a többnyire a háttérben láthatatlanul dolgozó, de nélkülözhetetlen munkát végző szakemberekkel együtt bízunk abban, hogy jelen kiadványunk hasznos társ lesz a kastély és kert újrafelfedezésében. Kiadványunk a Mátra Múzeum Múzeumbarátok Köre és Gyöngyös Város Önkormányzata Kulturális Bizottsága hathatós támogatásával jelenhetett meg, méltó helyet foglalva el abban az értékteremtő munkában, melyet a Mátrai Tanulmányok vállalt és vállal a város és környéke kulturális értékeinek a széles közönség elé tárásával. Gyöngyös, 2005. július 1. Dr. Fűköh Levente