Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

B. Gál Edit: Az Orczy-kert története

kőlapokkal lefedve még ma is megtalálható. Mesterséges dombok tették változatossá a kör­nyezetet. A kert északkeleti szegletén állt az igen kecses formájú, neogót üvegház, az orangerie, amely a délszaki növények a citrom- és narancsfák átteleltetésére szolgált. Pontos építési idejéről nincs adatunk, de stílusából ítélve mindenképpen a XIX. század első fe­lére tehető. Az eredeti épületről csupán egy aquarell fotómásolata maradt fenn, illetve két felvétel az 1940-es évek végéből. Az épület 9 m széles, 20-27 m hosszú és 10-12 m magas volt. Az utolsó felvétel a „pálmaházról" az 1940-es évek végén. E mögé, a kert ÉK-i sarkába kerültek a gazdasági épületek, pl. a kertészház, valamint itt volt a gyümölcsös és a veteményeskert. Az É-i részen a térkép egy nyitott térséget jelez, ahol félkörben oszlopok álltak. Rendeltetése ismeretlen. A visszaemlékezések szerint az 1930-as évek végén még megvolt ez a tisztás - már az oszlopok nélkül -, s mögötte kőrisfák és bokrok sora húzódott, hasonló módon, mint a tér­kép mutatja. A tisztás „belsejében" kőpad állt csigavonalas kő „karfával". A visszaemléke­zi 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom