Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

Fülöp Lajos: Berze Nagy János népmesekutató munkássága. (A „Heves Kalevalá"-tól a „Baranyai Kalevalá"-ig)

Törekvéseinek lényegéről a következőképpen nyilatkozott: „Tévedne, aki azt hinné, hogy ez egyszerű katalógus. Aarne rendszerében minden magyar mesét meghatározva, motívumokra bontva, kontaminációját nyilvántartva, magyar és idegen vonatkozásaiban elemezve elő fogom adni a legszükségesebb összehasonlító anyaggal, valamint az irodalom-, művelődéstörténeti és általános mitológiai szempontból megállapítható eredményekkel együtt. Ez a 3 kötetes mű, amilyen méreteiben eddig csak a Bolte-Polivka Anmerkungen)^, s amilyen egy-egy nyelven élő mesekincs egész komplexumára nézve még sehol sincs. Csak kiadót találhassak reá, hiszem, hogy a folklore-kutatók előtt sok tekintetben egészen új világot nyitok meg (1. a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárának anyagában; id. Dömötör: Hevestől Baranyáig, 168). Banó István mutatta ki, hogy a típusok megalkotásánál az Aarne (ritkábban az AarneThompson) típusszámokat és meghatározásokat fogadta el, de számos új típussal gazdagította a nemzetközi típuskatalógust. Jól mutatja ezt a következő két adat. A katalógus összes típusainak száma: 612, ebből újként meghatározott: 399 (Banó István statisztikájából, i.h.) A szerző 1933-ig dolgozta fel művében a népköltési gyűjteményekben, folyóiratokban, monográfiákban és a hozzá eljutott kéziratos gyűjtésekben található teljes meseanyagot - a nemzetközi párhuzamok, változatok kapcsolásával. A monumentális alkotásnak ugyancsak megvolt a maga kálváriája. Berze Nagy János több helyről is kapott biztatást a megjelentetésre, ezek azonban csak ígéretek maradtak. Halála után 11 évvel, 1957-ben fiának, ifjabb dr. Berze Nagy Jánosnak a fáradozása és Baranya Megye áldozatkészsége hozta meg a kívánt eredményt. A kiadvány azóta mind a hazai, mind a nemzetközi népmesekutatásban nélkülözhetetlen forrásművé vált. Berze Nagy János Mese című tanulmánya is a 30-as évek termése. A Magyarság Néprajzának III. kötetében látott napvilágot (256-326) 1936-ban. Nem véletlen, hogy Solymossy Sándor, Szendrey Zsigmond, Viski Károly és a magyar folklór többi jeles kutatója mellett - egy ilyen reprezentatív kiadványban - éppen őt bízták meg a népmeséről szóló rész megírásával. Az első adat, amely a felkérésre vonatkozik az Egyetemi Nyomda kiadóhivatalának 1934. december 17-én keltezett levele (1. Levélhagyaték, 11/9). Az illetékes szakemberek tudják, hogy Berze Nagy - vidéki elszigeteltsége ellenére is - benne él a magyar néprajztudomány vérkeringésében, és jól ismerik azt a széles körű tudást, amellyel a népmese egyes területeit résztanulmányokban már eddig is megvilágította. Berze Nagy János a megbízást 1935. április 5-én kapta meg (uo. III/37), s határidőre, egyben közmegelégedésre teljesítette. Honti János, A Magyarság Néprajza III. kötetének értő bírálója a Mese című fejezetről így nyilatkozott: „Szinte fellélegzünk, amikor a mese fejezetének az olvasásába fogunk: Berze Nagy Jánosnak sikerült a témáját olyan szempontból megfognia, amely szerencsés vegyüléke az ethnológiainak és a pszichológiainak. Bemutatja a magyar mesekincs jellegzetes darabjait, alakjait és motívumait - természetesen mindig arra kell az olvasónak gondolnia, hogy a mese nemzetközi műfaj, és amit Berze Nagy a meséről mond, az nem mindig csak a magyar mesére vonatkozik. A mese világképének ismertetése, a függőleges és vízszintes tagozódású világkép fogalmainak bevezetése szép alkotásai a magát a mesébe egészen beleélő tudománynak." /Vö. Honti: Új kézikönyv a magyar népköltésről. Népünk és Nyelvünk VIII (1936), 947 A mű a népmesére vonatkozó addigi tudományos kutatások eredményeinek első teljes és rendszerező összefoglalása. A csaknem 5 ív terjedelmű monográfia 15 fejezetre oszlik. Az egyes fejezetek a mesélés idejével, módjaival, a mesefákkal, a magyar népmese irodalmával, a mese szerkezetével, a mesetípusok rendszerével, az állandó kifejezésformákkal, a mese világképével, társadalmával, a természet megelevenítésével, a mesehőssel és ellenségei-