Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Lisztócky László: „Az egyházi költészet Petőfije". Portrévázlat Pájer Antalról
plébániáját, amelyet ez év március 29-én ő foglalhatott el. Itt szolgált a leghosszabb ideig, itt várt rá a halál is. A Jászapátin töltött két évtized a költő számára az egyre szélesebb körű elszigetelődést, az ihlet ritkuló pillanatait, végül szinte a teljes elhallgatást jelentette. Az 1860-as évek közepéig alig megszakadó rendszerességgel tűntek föl versei a korabeli sajtótermékekben. 1866 után mind ritkábban találkozhatunk a nevével, a csönd szakaszai egyre hosszabbra nyúlnak. Az 1870-es évek végén, amikor már a halál partszegélyein járt, közreadta még néhány hattyúdalát elsősorban az Új Magyar Sión hasábjain. A költő fokozatos visszavonulásával és elhallgatásával párhuzamosan egyre színesebb és gazdagabb formákat öltött Pájer Antal lelkipásztori és karitatív tevékenysége. Az Istennel és híveivel való mind szorosabb és harmonikusabb együttműködésre ösztönözte megrendült egészsége, a testi szenvedés tisztítótüze, az elmúlás fenyegető közelsége is. Fiatalon olykor még konfliktusba bonyolódott lelkében a költő és a pap, később békésen megfért egymás mellett a kettő, élete végén pedig mindinkább a papi hivatás szépsége ragadta magával egész lényét. 1870 után a lelkipásztori szolgálat teljesítését is akadályozták sűrűn ismétlődő betegségei. 1881. május 20-án Budapestre utazott, hogy ott keressen gyógyulást. Már csak pár napja volt hátra: június 4-én délelőtt 10 órakor - közvetlenül azután, hogy elvégezte szentgyónását - visszaadta a lelkét Teremtőjének. A halotti anyakönyv szerint halálát „szívburok vízkór és tüdőszélhűdés" okozta. Légmentesen elzárt koporsóját június 6-án hajnalban szállították a jászberényi vasútállomásról Jászapátira. Paptársainak és híveinek seregében másnap temette el Zsendovics József, az egri főszékesegyház kanonokja. 21 :l Az idézett adatok föltárásához, kutatásaimhoz értékes segítséget nyújtott Kladiva Imre, Jászapáti plébánosa. Az övével együtt megköszönöm azt a támogatást is, amit a helyi Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatójától, Friczné Urbán Magdolnától kaptam.