Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Hajagos József: Gyöngyös helyzete és szerepe a szabadságharcban 1849 tavaszán
lúziók ekkorra már jórészt szertefoszlottak. Katonai célokra való alkalmatlanságukat bebizonyították az elmúlt év nyarának délvidéki és télének északkelet-magyarországi eseményei, amelyekben nem túlságosan dicséretes szerep jutott osztályrészül a Heves megyei, így a gyöngyösi nemzetőröknek is. Újbóli szolgálatba állásuk megfelelt létrehozásuk eredeti céljának, vagyis a helyi rendvédelemnek. Őrszolgálatot láttak el a kórháznál és a katonai raktáraknál, a fogdánál, felügyeltek a város éjszakai nyugalmára, illetve katonai szállítmányokat kísértek. Ezek a feladatok csak a nemzetőrök kisebb részét vette igénybe, ami így elviselhető terhet jelentett. Mint említettük, a gyöngyösi központú nemzetőrzászlóalj parancsnoka Beniczky Attila őrnagy volt, akit erre a posztra még 1848 novemberében neveztek ki. Miután azonban őrnagyi rangú parancsnok nélkül maradt az egri központú zászlóalj, azt is Beniczky alá rendelték. Maga Beniczky is Egerbe tette át székhelyét. Eltávozása egyesekben azt a tévképzetet váltotta ki, hogy leváltották. Többen tudni vélték, hogy a gyöngyösi zászlóalj parancsnokává Panker Gábor nemzetőrségi százados lett kinevezve, aki 1848 őszén helyettes őrnagyként már betöltötte ezt a posztot. A tévképzeteket Beniczky hamarosan eloszlatta. Május 24-én a gyöngyösi zászlóalj élén helyettesítésével Főkövy Antalt bízta meg, mint rangidős nemzetőr századost. Ezt Főkövy május 26-án közölte Simcsó Ferenc helyettes polgármesterrel. 75 Ezekben a napokban ismét felmerült a nemzetőrség katonai alkalmazásának a kérdése, ami az oroszok beavatkozásáról érkező hírekkel van összefüggésben. A nemzetőrség és a népfelkelés oroszok ellen tervezett felhasználása, illetve annak elmaradása már nem tartozik dolgozatunk témakörébe. Ez már a nyári eseményekhez, a szabadságharc katonai vereségéhez kapcsolódik, amelynek Gyöngyösre vonatkozó részével még adósak vagyunk. Adósak vagyunk még Gyöngyös 1849 tavaszi szerepének rövid értékelésével is. A sikeres áprilisi magyar ellentámadás után a város a honvédhadsereg egyik ellátó bázisa lett. Több katonai intézmény települt ide, amelyek jól, vagy kevésbé jól funkcionáltak. A város a maga lehetőségeihez képest igyekezett ezek munkáját támogatni. A magyar győzelmeket áprilisban és májusban itt is örömmel, lelkesedéssel fogadták. A város vezetőinek erőfeszítései révén a kivetett újonclétszámot még túl is teljesítették. A kortársak által és későbbi történeti írásokban időnként fellelhető kijelentések a gyöngyösiek nemzeti ügy iránti részvétlenségére nem felelnek a tényeknek. Nem helytállóak a Kossuthtal szembeni ellenérzések felvetése sem. Gyöngyösön hasonló volt a viszonyulás a szabadságharc ügyéhez és személy szerint Kossuthoz is, mint az ellenség uralma alól felszabadított más városokban. Nem helytállóak Kossuthnak a várost érintő elmarasztalásai sem. Azok egy korábbi, tévesen értelmezett helyzetből fakadtak, s a későbbiekben már maga Kossuth sem hangoztatta őket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 1849 tavaszán Gyöngyös minden követelménynek eleget tudott tenni, s mindenki egyforma lelkesedéssel fogadta az eseményeket. Csupán anynyit, hogy Gyöngyös történelmének ezt a rövid szakaszát is különösebb ellenérzések nélkül vállalhatja. Több részterület feldolgozása, így a katonai kórház, és a különböző ellátó szervek működése, valamint a város viszonya a megyei vezetéshez és Repeczky Ferenc kormánybiztoshoz azonban még szükséges egy alaposabb helyzetkép kialakításához. 75 HMLV-101/b8. d. 21.
