Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Csiffáry Gergely: Az Északi Középhegység ritka állatfajainak zoológiai adatai a történelmi dokumentumokban

A XX. század elején még természetes élőhelye e fajnak a Csallóköz vidéke, ahol évente 40-50 darabot ejtettek el ebből az egyébként óvatos madárból.

71 Az állatfaj megritkulását elsődlegesen nem a vadászata okozta. A túzok fogyását a megye középső és déli részeiben az okozta, hogy 1896 körül szinte Magyarországon mindenütt vetésforgóban művelik a földeket, s ezzel minden lehetséges területet mezőgazdasági művelés alá vontak, amivel a természetes élőhelyétől fosztották meg a túzokokat. Daru (Grus grus) A daru nevezetes madara volt a magyar múltnak. A darvak időjósok voltak, megérezték a rossz időt, ilyenkor a szelídített daru szárnyát csapkodva keringett az udvar közepén. A madaraknak ez a tulajdonsága fontos volt honfoglaló eleinknél, akiknél végzetes lehetett az esős, ködös idő csata esetén, mert az íjak megnyúltak, használhatatlanná váltak. Nem csupán fogyasztották, ahogy azt 1433-ban említi magyarországi utazásánál Bertrandon de la Brocquière leírta, hanem a XVI. századi írásos emlékek szerint szelíd darvak tartásáról is tudunk. A darufiókákat ólban tartották, pálinkába, borba áztatott kenyérrel lerészegítették, néhány órára a csőrét a nyakához lekötötték, szárnytollait, lábait összekötötték. Az emberekhez szoktatott daru őrizte a háztáját. Hajó kedve kerekedett, magát illegetve lépegetett, kis gallyat vett a csőrébe, feldobta és elkapta. Ha idegen fordult be a kapun, csőrét csattogtatva adott jelt. Igen éber madár, s jellemző rá, hogy a darucsapatok őröket állítanak mind a táplálkozás, mind pedig az alvás és pihenés időszakára. E tulajdonságát megismerve eleink, mint őrző madarat tartották várakban és kastélyokban. Az egri várban már 1493-96 közt tartottak egy darut, amelyet a vár darujának neveztek. Ez egyszer el is szabadult és kirepült, s a kovácsnak sikerült elfognia, melyért Eösy György provizor 6 dénár jutalmat adott.

76 1580-ban, az egri várban még mindig tartottak darut. A XIX. században az Alföld majd minden parasztudvarán tartották, mint őrző állatot, olcsóbb volt, mint a kutya, nem riasztgatta, bántotta a baromfiakat. Hasonló okok miatt tartották hazai vadaskertjeinkben és fácánosainkban a szelíd darvakat. Tiszanána 1682. évi urbáriuma szerint a jobbágyok „Két darut tartoznak hozni időnként, vagy az árát". Egy másik, 1696 körüli urbárium szerint az egri püspöknek két darab darut, vagy annak az árát, 7 frt 20 dénárt voltak kötelesek fizetni. A madár a megye Tisza menti falvaiban honos volt a századfordulóig. A nagy vízrendezések, lecsapolások következtében természetes élőhelyei megszűntek Magyarországon. A 7. kép. Daru (Grus grus) 70 ZOLNAY László 1977. 95. 71 BOROVSZKY Samu Én. 298. 72 KEREZSY Jenő 1910. 73.