Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Hajagos József: Almásy Pál tevékenysége az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban
szág nemzetközi elismerése, másrészt azzal, hogy ez a hadsereg kívánsága is. A javaslatok itt sem kaptak osztatlan támogatást. Sokan, így pl. Nyáry Pál, Kubinyi Ferenc és Kazinczy Gábor azzal léptek fel ellene, hogy ilyen horderejű határozatot csak akkor hozzanak, ha a császáriakat már teljesen kiűzték az országból. Erveitek azzal is, hogy nincsenek elegendő számban a határozat meghozatalához. Végül azonban a békepártiak is megoszlottak a kérdésben, különösen a hadseregre való hivatkozás volt meggyőző hatással többekre. Kossuth mindenesetre nem lehetett biztos abban, hogy a másnapi nyílt ülésen indítványai többséget kapnak. Ezt alátámasztja Hunfalvy Pál naplója, amelyben a következő bejegyzést találhatjuk: ,Almássy Pálnak, ki elnök levén ott ült, hol állva Kossuth beszélt, az én hallatomra, ki meg mint jegyző ültem az elnök mellett, azt súgta, hogy holnap a házat számlálja ki, s ha kisebb számban találnának lenni a képviselők, a szavazás nem név szerinti legyen, hanem általános felállással." (A kiemelés Hunfal vytól - H. J.) Az idézetből kitűnik Kossuth politikai taktikája, de az is, hogy Almásyt saját hívének tekintette, olyannak, akitől nem számított ellenállásra a nem feltétlenül szabályos eljárással szemben. 87 Az április 14-i ülésnapon, még Kossuth megérkezése előtt, loan Dragos azt indítványozta, hogy a református kollégium nagyterme helyett a nagytemplomban tartsák meg az ülést. Almásy erre azt válaszolta, hogy: ,jHa a képviselőház kívánja, átmehetünk. " A képviselők többsége azonban a ,J\4aradjunk!" felkiáltással reagált az elnöki válaszra. Kossuth megérkezésekor a radikális Besze János ismét csak a nagytemplomba való átvonulást indítványozta. Miután ezt Kossuth helyeselte, a képviselők végül ráálltak, s Almásy kijelentette: „A ház kívánsága következtében a mai ülést a református nagytemplomba teszem által. " Az átvonulás után Almásy intézkedett az előkészítetlen helyszín alkalmassá tételéről. Felszólította a képviselőház alkalmazottait, hogy „... azon padokat, mellyek itt élőtől végig vonulnak, ürítsék ki a képviselő urak számára; amíg ez nem történik, az ülést nem fogom megtartani; képviselő urakat pedig kérem, hogy mindannyian kijelölt helyeikre vonulni méltóztassanak. " Ennek megtörténte után pedig úgy folytatta: „És most az ülést megnyitom, felszólítom a hallgatóságot, hogy a tárgy komolyságához képest, melly a kormányelnök úr által indítványoztatni fog, illő és kellő csendben lenni szíveskedjék, aminek megtartáséira, amit keilend, bizonyosan intézkedni fogok." Ezután Kossuth általános lelkesedés és éljenzés közepette megtette nevezetes indítványát. A beszéd befejezése után Almásy megkérdezte: „Kíván-e valaki az előterjesztett indítványokhoz hozzá szólani?" A kérdésre a képviselők többsége hangos - „Elfogadjuk egészen!" - kijelentéssel felelt. Erre Almásy megkérdezte: fontonként kívánják felvétetni?" Az igenlő válasz után a Hunfalvy által említett módon arra kérte a képviselőket, hogy: Méltóztassanak tehát minden pontokra megegyezésöket felállással kijelenteni. " Az 1. pont felolvasása után, miután valamennyi képviselő felállással jelezte beleegyezését, Almásy kijelentette: „A ház elfogadja az 1 -ső indítványt, s a nemzet nevében ezennel kimondom, hogy Magyarország a hozzá tartozó minden országokkal, részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló, s független európai statusnak kinyilatkoztatik, s területi egysége feloszthatatlan, épsége sérthetetlennek kijelentetik. " A kijelentést lelkes éljenzés követte. A 2. pont hasonló elfogadása után Almásy a következő szavakkal hirdette ki a határozatot: „Tehát a ház közös akarattal elfogadta azt, hogy a Habsburg-Lotharingiai ház trónvesztettnek tekintessék, és örökre a nemzet nevében száműzessék! " Hasonló egyöntetűséggel és lelkesedéssel lett a többi pont is megszavazva. Madarász László az 5. pont elfogadása után javaslatot tett arra, hogy Kossuth Lajos legyen a kormányzó, s miután ezzel a kép87 HERMANN Róbert 1996. 306-307., HUNFALVY Pál 1986. 245-247.
