Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Hajagos József: Almásy Pál tevékenysége az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban
tűzött árverés volt, amely a kisebb értékű Zichy-ingóságokat érintette. A megelőző árverési hirdetés szövegét, amelyben arany- és ezüstneműk is szerepeltek, a békepártiak erősen kifogásolták. Többekben ez azt a gyanút keltette, hogy Madarász árveréssel akarja eltüntetni a hiányokat. A másik súlyosbító tényező a gyémántgombokat tartalmazó tok volt, ami nem lett átszállítva a március 8-i átvizsgáláshoz, de ami aztán később mégis előkerült, miután a pesti összeírásnál jelen lévő Fekete István - akkor pénzügyminisztériumi, 1849 márciusában OHB elnöki titkár - azok után érdeklődött. Ebből többen arra következtettek, hogy a pecsétek feltörése után azokat Madarász emelte ki, majd ő tette vissza az elrendelt összeíráshoz. Ezek a körülmények alkalmat teremtettek a békepárt számára, hogy nyíltan felvessék Madarász felelősségét a Zichy-ingóságok hanyag kezelésében. A képviselőház először március 17-én foglalkozott a Zichy-ingóságok kérdésével. Tíz békepárti képviselő, köztük a gyöngyösi Gosztonyi János is, zárt ülésen kívánt az árverés kapcsán interpellációt intézni az OHB-hoz, egyértelműen felvetve abban Madarász kétes eljárását. Az OHB és így Madarász is, ekkor visszaverték a támadást. Madarász annyira biztos volt a helyzetében, hogy ragaszkodott az interpelláció nyílt tárgyaláson való megvitatásához, amire sor is került a délutáni órákban. A nyílt ülésen napirendre került az interpelláció másik része is, amely a tárolás körülményeit kifogásolta, s ebben tértek ki a közbeszéd tárgyát képező hiányokra is. Az elmérgesedő vita azzal zárult, hogy újabb leltár készítésére szólították fel az illetékeseket, hogy legyen mit összevetni a Pesten maradt eredetivel. Az esetleges hiányok megállapítását a február 27-én létrehozott országos számadásokat ellenőrző bizottságra bízták. A vita hevességét mutatja, hogy az interpellációra adott OHB választ négyszer kellett Almásynak megszavaztatnia, míg azt a képviselőház elfogadta. A számadásokat ellenőrző képviselőházi bizottság vizsgálatairól április 20-án tett jelentést. Ez hibásnak minősítette a Zichy-ingóságok Debrecenbe szállítását, a tárolását és a pecsételési eljárást és az OHB határozatától eltérőnek nyilvánította a március 17-i rendőrségi árverést is. A jelentés záró részében pedig megjegyezte, hogy „a hanyagsági és visszaélési hibákhoz talán azon botrányos merénylet is járult, hogy a szóban forgó ingóságok némelyikét elsikkasztották. " Ennek megállapítását azonban csak az új leltár régivel való összevetésével tartotta lehetségesnek. A jelentést újabb hosszú vita követte. Ez az ülésnap némi betekintést enged Almásy elnöki határozottságába, illetve határozatlanságába. Madarász László, Szacsvay Imre, Kubinyi Ferenc és Szunyogh Rudolf hosszas felszólalásai után Almásy le akarta zárni a vitát, s a következőket mondta: ,M'mtán a vitatások hosszúra terjedhetnének, de azért is, hogy mostan komoly időket élünk, kérem a tisztelt képviselő urakat, méltóztassanak a szólástól elállani; s ha ezen kérésem elfogadtatik, ki lehetne mondani, hogy afenforgó ügyben, a hivatalos visszaélések iránti vizsgálat, úgy szinte a leltárok egybevetéséből eredhető célszerű nyomozások megtételére a kormány utasítassék. Ezen végzés a szoros igazsággal megegyez, s ezzel az ügy befejezve van. " Almásy azonban a helyeslés ellenére sem tudta keresztülvinni akaratát, ami nem annyira határozottságát, hanem erélytelenségét támasztja alá. A Zichy-gyémántok vagy más ingóságok elsikkasztása a későbbiekben sem volt rábizonyítható Madarászra, s vélhetően tiszta is volt ebben az ügyben, de közszereplésére, s elvbarátaira kedvezőtlenül hatott a gyanú árnyéka. 84 Felmerül a kérdés, hogy a békepártiak és a radikálisok vitájában Almásy milyen álláspontot képviselt. Kortársai úgy emlékeznek róla, hogy a békepártiakkal szimpatizált. Ezt tá84 KÖZLÖNY 1849. március 20., 22., április 22., 24., HERMANN Róbert é. n.: 19-57. o., HERMANN Róbert 1996. 311-312.
