Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Hajagos József: Almásy Pál tevékenysége az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban

Pulszky-, 1 százada a Dessewffy-dandárba, 2 százada pedig a Perczel-különítménybe lett beosztva. Egy december végi kimutatás a hevesi lovas nemzetőrök parancsnokaként Almásy Pált tüntette fel.

70 A Mészáros tervezte elterelő hadműveletek nem vezettek eredményre. Schlik felismerve a magyarok szándékát, s egyenként verte meg az összehangolatlanul tevékenykedő különítményeket. Január 1-én az Eperjes ellen külön-külön támadó Rapaics- és Driska-különítményeket, másnap a Dargói-hágó ellen támadó Tchorznicki-különítményt verte meg. Mészáros a főerőkkel ezen kudarcok ellenére is végrehajtotta január 4-én a támadást Kassa ellen. Az ütközet azonban már az első pillanattól rosszul alakult a magyarokra nézve. A balszárnyon a császáriak visszavetették a támadást megkezdő Perczel-különítményt. Hasonló sorsra jutott a centrumban a Pulszky-dandár támadása is. Elakadt a jobbszárnyon a Dessewffy-dandár támadása is, mert azt nem támogatta a szélsőjobbszárnyat alkotó Rembowski-különítmény. A legkritikusabb helyzet a centrumban következett be. Schlik jól működő tüzérsége zavarba hozta az ágyútűzhöz nem szokott hevesi lovas nemzetőröket, s még inkább lovaikat, akik szabadulni igyekeztek gazdáiktól. Hasonló jelenetek következtek be az újonc 14. Lehel-huszárezred századainál is. A hevesiek és a Lehel-huszárok végül gyors futásban kerestek menedéket, magukkal rántva a többi ingadozó alakulatot is. Dessewffy Arisztid többször megújított támadásaival sem tudta megváltoztatni a kialakult helyzetet. Alakulatainak szívós kitartásával és rendezett visszavonulásával, amelyben különösen a Heves megyei újoncokból álló 26. honvédzászlóalj tűnt ki, csak a császári lovasság üldöző előrenyomulását sikerült meggátolnia. Ezzel megmentette a teljes felbomlástól a hadtestet, amely azonban így is katasztrofális vereséget szenvedett. A honvéd gyalogságból alig maradt együtt 2500 fő (igaz a következő napokban szép számmal előkerültek közülük), mivel sokan - tekintve, hogy a környező vármegyékből voltak toborozva - egészen hazáig futottak, személyükre nézve befejezettnek tekintve a szabadságharcot. A hazáig történő szaladás még inkább igaz volt a nemzetőrökre, így a hevesiekre is.

71 Az ütközet vázlatos leírásából is kitűnik, hogy a hevesiek az elsők között futamodtak meg. Szemere ütközet után írt jelentései lesújtó képet rajzolnak róluk. Az ütközet éjjelén azt írta az OHB-nak, hogy: „... pár gránát- és röppentyűlövésre a Heves-kun 1200 lovas kezdett szaladni vissza, a Hunyadiakkal együtt, és Szináig meg sem állt, hanem nyargalt. " Január 6-i jelentésében a következő szavakkal fakadt ki: „... a mi lovas nemzetőreink gyávák. Meg sem álltak hazáig. Sokat elfogattam, de bocsátom őket, mert tiszteik nem kezeskednek érettük. 1200 lovag! Mi jeles szám, és mi hitványság!" Ebben a levelében Szemere is levonta azt a keserű igazságot, amelyet Görgei már megtett a hasonlóan végződött október 30-i schwechati ütközet után. ,A nemzetőrök! az önkénytesek! Ne csináljunk illúziót. A nép remeg a hadtól, remeg a sok tehertől, ez a fő ok, - a csatától éppen irtózik. Népfelkelést parancsolni még lehet, de haszna nem lesz. "

72 A hevesi és más nemzetőrök magatartásán nem kell megütköznünk, nem kell elmarasztalásban részesítenünk senkit. Ez volt a realitás. Pár nap alatt senkiből nem lesz kiképzett katona, s az utóbbiak sem szoktak lelkesedni az ellenséges ágyúlövéseknek. A kiképzett katonákat azonban összetarthatta a beléjük nevelt fegyelem és az azt érvényesítő tisztikar. A hevesi nemzetőröknek - kevés kivételtől eltekintve - valószínűleg a tisztjei sem voltak 70 HL 1848/49 6/419., 51/26., 51/135., OL H 83. 2. d. 71 HAJAGOS József 1998. 28-29. 72 HERMANN Róbert-PELYACH István 1990. 310-313.