Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Horváth László: Puky Árpád polgármester munkássága
9. kép. Puky Árpád az 1930-as évek második felében sági válság idején közel 1000 embernek biztosított munkaalkalmat, valamint az elkészült Horthy Miklós Magyar Királyi Szanatórium Mátraházán később is legalább 200 főnyi személyzetet foglalkoztatott. 29 A több mint 300 beutalt beteg további látogatókat, rokonokat vonzott a Mátrába. A hozzátartozók sokszor az egész gyógykúra idején szeretteik közelében szerettek volna maradni, így elkezdődött a szanatórium környékének magánszállókkal, panziókkal, szállodákkal való beépítése. S ezzel elkezdődött a nagyon jelentős volumenű magántőke beáramlása is a Mátra idegenforgalmába. 30 Előbb csak az ún. Kaparóházat fejlesztgették menedékházként a Mátra Egylet vezetői, majd bővítették és elnevezték Hanák Kolos Menedékháznak, de ez kevés volt a megnövekedett igény kielégítésére. 1930ban nyílt meg a mátraházi Sport Szálló, az ún. Pagoda. 31 1931-ben Puky Árpád felavatta a Mátraházi síugrósáncot, 1933-ban pedig az ország legmagasabb pontján, a Kékesen készült el a Kékes Szálló nagyszabású beruházás. 32 10. kép. Mátraháza Horthy Miklós M. Kir. Állami Szanatórium 29 BARCZA Imre-VIGYÁZÓ János (Szerk.) 1930. 42. 30 PÁSZTOR József 1929. 57. 31 FEHÉR Miklós 1973. 226. 32 MISÓCZKI Lajos 1997. 29.