Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából

láljuk. A második fő csoport, „Helyesen magyarul" címmel a nyelvhelyességi babonákkal, a helyes mondatszerkesztéssel és szóhasználattal foglalkozik, a harmadik nagyobb egység pedig a köznyelvi kiejtés és a helyesírás időszerű kérdéseit taglalja. Tudománytörténeti szempontból idekívánkozik, hogy az MTA Nyelvtudományi Bizottsága 1932-ben nyelvművelő folyóiratot indított Magyarosan címmel.

50 A szerkesztéssel Nagy J. Bélát és Zsirai Miklóst bízták meg (1932-33). A kiadvány első számának beköszöntője a szerkesztők törekvésének célját így határozta meg: „Akarjuk nyelvünk védelmét, az idegenszerűségek visszaszorítását, a fattyúhajtások irtását, a nyelvnek sajátos jellege szerinti fejlesztését, a szó- és szóláskincs gyarapodásának magyarosságát, a szép magyar szó tiszteletének terjesztését, a beszéd- és írásmód ízléses tisztaságát."

51 A szerkesztők állták a szavukat: figyelmük kiterjedt még a tömegtájékoztatási eszközökre, az újságokra, a rádióra, a színházra, a szépirodalomra, a hivatali, jogi és tudományos szaknyelvre, nem utolsósorban az egyes sportágak magyar szókincsének (1. pl. labdarúgás) megteremtésére is.

52 A Magyarosan mozgalmának mérlege az első szakaszban mindenképpen pozitív volt, a megjelentetett cikkek szakszerűek, állásfoglalásukban és hangvételükben is türelmesek, tárgyilagosak, szélsőségektől mentesek. (Nem így a második szakaszban, 1937-től, amikor az említett szerkesztők helyét dilettáns nyelvcsőszök, „ön- és közveszélyes nyelvújító"-k foglalták el.

53 A 30-as évekre az 1922-ben kiadott helyesírási szabályzat felett is eljárt az idő. Mivel a helyesírási egység ekkorra felbomlott, az Akadémia egy új és részletesebb szabályzat kiadását rendelte el. A szerkesztéssel 1935-ben Nagy J. Bélát bízták meg. 0 néhány év alatt el is készítette a kéziratot, de a szedés a háborús események következtében a nyomdában tönkrement.

54 A sajnálatos esemény azonban semmit sem von le a szerkesztő érdeméből. Nagy J. Béla, mint nyelvművelő, a szakterület egyik legfelkészültebb és legkiemelkedőbb egyénisége volt. Jó nyelvérzékkel rendelkezett, kitűnően ismerte a nyelvtudomány és a nyelvhelyesség elméletét, a magyar nyelv múltját és jelenét, a népnyelvet és nagy íróink nyelvét, mint ahogy jártas volt az idegen nyelvekben is. A nyelvi jelenségek megítélésével kapcsolatban hajlékonyságra intett; óvott a túlzott határozottságtól, de a belenyugvástól is. Többször hivatkozott a mindenkori nyelvszokás, a nyelvtény perdöntő szerepére és a nyelv szakadatlan változásának a figyelembevételére. A nyelvi kifejezésmód (a mondatszerkesztés, szóhasználat stb.) mellett nagy gondot fordított a helyes magyar kiejtésre. Azt kívánta, hogy a nyelvközösség ezen a téren a művelt köznyelvhez igazodjék. A helyesírás igazságos értékeléséről pedig így nyilatkozott: „Se ne bálványozzuk, se meg ne vessük!"

55 Nagy J. Béla végtelenül kiegyensúlyozott, türelmes, ítéleteiben pedig határozott és szigorú volt, de legszigorúbb mégis önmagával szemben: „Magunkon kell elkezdeni a javítást, nem másokon. Először magunk tanuljunk meg jól magyarul, azután tanítsunk másokat" - vallot50 FÁBIÁN Pál 1984. 87-8. 51 Magyarosan 1:2. 52 FÁBIÁN Pál 1984. 92-4. 53 FÁBIÁN Pál 1984. 88-90. 54 FÁBIÁN Pál 1984. 97. 55 Id. FERENCZY Géza 1968. 10.