Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Besze Tibor: Adalékok a gyöngyösi szántógazdálkodáshoz

pát hoztak a piacra.

29 Gyöngyös nemcsak a gabonakereskedelem célállomása volt, hanem az átmeneti forgalomban is fontos szerepet játszott. ínséges időben a tanács szabályozta az átmenő forgalmat, mivel „... sokan az Alföldről varosunkban járnának gabonák megvételire, a mellyek fel földről varosunkban érkeznek", s a helybeliek elől felvásárolták a kenyérnek valót.

30 A gyöngyösi terrénumon a szántóföld nagysága 1600 kat.holdra tehető. Ebből 600 hold a prédiumokon, a többi a város eredeti határán belül terült el.

31 A belső határban a szántók 80 %-a felett, helybeli nemesek és birtokosok rendelkeztek, a maradék - jobbágy jogon a mezővárosi gazdákat illette.

32 Telki földre azonban csak a már régóta Gyöngyösön honos jobbágycsaládok egy részének sikerült szert tenni. Többségük kizárólag a pusztákon lévő, házsor szerint osztott szántókból részesülhetett. A szilárd telekrendszer és az újraosztásos földközösségi rendszer párhuzamos együttélése az oppidum szántóművelésének legjellegzetesebb vonása volt. Forrásaink nem adnak egyértelmű felvilágosítást arra nézve, hogy mikor alakult ki a prédiumokon az újraosztás gyakorlata. Vannak ugyanis olyan, a XVII. század végéről és a XVIII. század elejéről származó adataink, melyek közvetett módon a telekrendszer hajdani létezésére utalnak.

33 Nem tartjuk kizártnak azt a lehetőséget, hogy egy korábban volt szilárd telekrendszer adta át a helyét az újraosztásos földközösségnek, miután a népesség nagyarányú gyarapodását nem követhette a városi határok tágítása. Mivel pedig a Gyöngyösön megtelepülő lakosok határbeli közföldekből is részesülni akartak, a tanács arra kényszerült, hogy a szántókat rendszeresen újraossza. Ha feltevésünk megállja a helyét, akkor itt az általános magyarországi tendenciákkal ellentétes folyamatról volt szó, hiszen a mezőváros esetében a szabadfoglalás rendszerével, amely a XVIII. századi földközösségek előzményének tekinthető, nem számolhatunk, mivel a település hódoltságkori továbbélése ezt lehetetlenné tette volna. Hangsúlyoznunk kell mindazonáltal, hogy a fent leírtak egyelőre egy viszonylag szűk forrásbázison alapuló feltevésnek tekintendők, amit a további kutatásnak kell erősebben alátámasztani, vagy megcáfolni. A XVIII. század folyamán a földhözjutás egyre nehezebbé vált. A század közepén is csak 4-6 évenként jutott egy-egy gazdának szántó, a XIX. század első felében azonban már 16 évet kellett várnia arra, hogy az osztásnál újra sorra kerüljön.

34 A szántókat a közösség képviselőjeként a városi tanács osztotta a lakosoknak, sőt az uraknak is, akik a közrendűekhez hasonlóan igényelhettek maguknak a kiosztásra kerülő földekből. A kétévenként megtartott osztás a magisztrátus legnehezebb feladatai közzé tartozott. Az elöljárók 1722 tavaszán például azt panaszolták, hogy „... veszekedések, vissza vonyások, s ízetlenségek szoktak földosztáskor az Köz rend között esni"}

5 Akiknek silányabb minőségű darab jutott, azok gyakran csalással vádolták a tanácsbelieket és fel sem fogták osztályföldjüket. Osztásnál a tanácsbeliek, nótáriusok és egyéb városi tisztségviselők kaptak először egyelő nagyságú parcellákat, ami szolgálati járandóságuk része volt.

36 Ezen a címen 1795-ben 29 HML-V.-101/a 4. 11. 30 HML-V-10l/a 1. 210. 31 MOL-C-148 1-3. k. 32 HML-IV-7/b/5. 10. 33 MOL-UetC.26/16. 34 MOL.-518/a/2.752. 35 HML-V-10l/a/3. 37. 36 HML-V-101/a/4. 60.